2024. március 28., csütörtök

A guineai kormány hivatalosan megerősítette, hogy járvány van

A guineai kormány hivatalosan megerősítette, hogy ebolajárvány tört ki az országban, ahol eddig hét esetet találtak, amelyek közül három halállal végződött.

Sakouba Keite, a guineai egészségvédelmi hatóság igazgatója elmondta, hogy az első halálesetet január végén jegyezték fel Goueckében, a libériai határtól nem messze. Az áldozat temetését február 1-jén tartották, s nem sokkal később több résztvevőnél jelentkeztek a hasmenéses, hányásos, lázas, vérzéses tünetek.

„Ma korán reggel a conakryi laboratórium megerősítette az ebolavírus jelenlétét. Összesen hét esetet számoltunk össze, melyek közül három halálos volt. Ez azt jelenti, hogy Guineában ebolajárvány van" - jelentette ki Keita.

Az Egészségügyi Világszervezet conakryi képviselője azonnali segítséget ígért a guineai kormánynak.

Guineában legutóbb öt évvel ezelőtt volt ebolajárvány. A 2013-tól 2016-ig tartó nyugat-afrikai ebolajárvány volt a legsúlyosabb a kontinensen, 11 300 emberéletet követelt. Az ebolavírus 1976-ban jelent meg először emberek között a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területén. Jelenleg már két kísérleti oltóanyag is rendelkezésre áll a fertőzés megelőzéséhez, de a magas halálozási aránnyal járó betegség továbbra is gyógyíthatatlan.