2024. április 19., péntek

„Végigzúzta” az éjszakát

Betörések voltak Zentán, cigarettát és alkoholt lopott az elkövető

A zentaiak kedélyeit a közösségi oldalakon alaposan felborzolta az elkövető, aki az elmúlt napokban több helyre is megpróbált betörni, egy vegyeskereskedésbe pedig be is jutott.

Nem hivatalos értesüléseink szerint egy illegális bevándorló keddről szerda reggelre virradó éjszaka betörte a Senta-Promet Tornyosi úti önkiszolgálójának, illetve a város szívében lévő sportüzletnek a kirakatát, majd amikor megszólalt a riasztó, elmenekült a bűntett helyszínéről. A piacon lévő D & K vegyeskereskedésbe és kávépörkölőbe viszont sikerült bejutnia, ahonnan nagyon sok cigarettát, illetve valamennyi alkoholos italt tulajdonított el. Nagy Abonyi Kolos, a kisbolt és kávépörkölő tulajdonosa napilapunknak elmondta, hogy az üzletbe való illetéktelen behatolást szerda reggel, nyitáskor az ügyeletes eladójuk vette észre és jelentette.

Az elkövető benyomta a kávépörkölő kirakatán lévő kis ablakot, s azon keresztül tört be az üzletbe. Nagy Abonyi Kolos szerint az elkövető kiürítette azt a pörkölős részben lévő szekrényt, ahol kartonos csomagolásban tárolták a cigarettát, innen mintegy 40-50 kartonnyi cigarettát tulajdonított el, majd az üzletben a cigarettaárusításra szolgáló állványról is gondosan kiválogatta a jobb minőségű dohánytermékeket.

– Mindez hajnali négy óra körül történhetett – jegyezte meg Nagy Abonyi Kolos, s elmondta, hogy ahogyan utólag kiderült, a bolt megfigyelőkamerája sajnos nem üzemelt, viszont a környező kereskedések kamerái rögzítették a bűncselekményt. A magánvállalkozó azt is elmondta, hogy a rendőrség az elkövetőt már el is kapta, aki zentai „látogatása” során valahol megsérülhetett, mert szerdán a törökkanizsai kórházba ment, hogy ellássák a sebeit, és a kórház személyzete hívta ki a belügyi szervek dolgozóit.

Nem hivatalos információink szerint az elkövető az említett üzletek mellett még egy, az autóbusz-állomásnál lévő vegyeskereskedésbe is megpróbált betörni, Törökkanizsára menet pedig Csókán is betört egy üzletbe, ahonnan konzerveket és készételeket tulajdonított el.