2024. március 29., péntek

A többség elítélné Trumpot

Az exelnök megúszhatja a második impeachmentet is – Előbb a vádlók kapnak szót

Az amerikaiak többsége szerint Donald Trumpot felelősség terheli a kongresszus washingtoni épülete (Capitolium) elleni támadásért és az ottani zavargásokért, amit számon kell kérni rajta. Az eljárás az előző elnök ellen már meg is kezdődött a szenátusban (a parlament felsőházában), és tegnap a vád érveinek ismertetésével folytatódott. Trump immár másodszor került ebbe a helyzetbe, ám a várhatóan egy hétig tartó „per” az elsőhöz hasonlóan felmentéssel végződhet.

A vád érveinek ismertetésével folytatódott tegnap Washingtonban a bukott amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségrevonási eljárás (impeachment). Az ügyben illetékes szenátusban kedden kezdődött meg a „per”, amelyben a képviselőház demokrata párti ellenfelei lázadás felbujtásával, vagyis a Capitolium ellen január 6-án végrehajtott támadás kezdeményezésével vádolják a republikánus párti Donald Trumpot. Akkor még elnökként ugyanis arra buzdította az általa összehívott washingtoni tömeggyűlés résztvevőit, hogy akadályozzák meg a törvényhozásban a szenátus és a képviselőház tagjainak részvételével zajló elektori szavazatok összesítését, s Joe Biden győzelmének kihirdetését. Trump azt híresztelte, hogy hivatali utódát csalással választották meg tavaly novemberben.

Gyújtó hangú beszédének hatására a megrészegült hatalmas tömegből több százan lerohanták és elfoglalták a Capitoliumot, ahol órákon keresztül randalíroztak, fosztogattak és példátlan zűrzavart keltettek. A szenátorokat és a képviselőket az utolsó percben, a ház együttes ülését vezető Mike Pence alelnököt, akit a csőcselék föl akart akasztani, az utolsó pillanatban sikerült csak biztonságos helyre menekíteni az őrségnek.

Az állítólagos választási visszaélésekre hivatkozó Trump így akarta megakadályozni veresége véglegesítését, törvényesítését. Módszerét sokan az alkotmányosság elleni súlyos csapásnak és a demokrácia elleni puccskísérletnek minősítették.

Az incidensben, illetve azzal összefüggésben heten meghaltak (közülük három rendőr, akik öngyilkosok lettek) és sokan megsebesültek.

Az impeachment a hagyományos bírósági tárgyaláshoz hasonlítható. Ezúttal azonban nem az ügyészség, hanem a képviselőház emelt vádat (január 13-án az akkor még az országot vezető Trump ellen), a szenátus pedig lefolytatja a pert, majd dönt arról, hogy felelősségre kell-e vonni a vádlottat, akinek elnöki mandátuma január 20-án járt le.

Az eljárás várhatóan egy hétig tart, amelynek során a vád és a védelem is 16-16 órát kap érvei kifejtésére. Elsőként (tegnap) a Demokrata Párt megbízottai kaptak szót, akik a lehetőséggel még ma is élhetnek. A Trumpot távollétében képviselő ügyvédek pénteken és szombaton ismertethetik a védelem álláspontját.

Az ügy több okból is különleges. Például azért, mert a vádat emelő képviselők és az esküdtszék, illetve a bíró szerepét betöltő szenátorok is szemtanúi voltak a Capitoliumban január 6-án történteknek. Mindenekelőtt pedig azért, mert ez már a második impeachment Trump ellen. Az Egyesült Államok történelmében korábban még nem akadt példa arra, hogy kétszer is alkotmányos vádat emelnek egyazon elnök ellen, és soha korábban még nem folytattak le ilyen eljárást bukott vezetővel szemben.

Az első impeachmentet – hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt – még 2019-ben kezdeményezték ellene a képviselőházban demokrata párti politikusok. Ám az eljárás a felsőházban – ahol kétharmados többséggel lehetett volna elítélni, s ezzel megbuktatni, illetve hivatalából eltávolítani – 2020 elején kudarccal ért véget: a republikánus szenátorok felmentették Trumpot.

Ezúttal is hasonló eredményre lehet számítani, hiszen a szenátusban (a vádlott megbélyegzéséhez nélkülözhetetlen) kétharmados többséget szinte biztosan nem tud összegyűjteni a száztagú testületnek csak a felét alkotó demokrata szenátorok csoportja.

Ha Trumpot végül mégis sikerül elítélni, elveszítheti a leköszönt elnökként neki járó juttatásokat, ezenkívül a szenátus utólag egyszerű szavazattöbbséggel megfoszthatja attól a jogától, hogy a jövőben választott szövetségi szintű tisztséget tölthessen be. Ezzel lényegében megakadályoznák, hogy ismét induljon az elnökválasztáson.

A lakosság többsége felelősnek tartja Trumpot a Capitolium elleni támadásért, egyszersmind helyesli az ellene indított impeachmentet. A CBS News médiaház és a YouGov közvélemény-kutató intézet által közölt adatokból az is kiderül, hogy az amerikaiak 56 százaléka támogatja az exelnök elítélését, a többiek azonban felmentenék.