2024. március 28., csütörtök

Először beszélt Joe Biden a kínai elnökkel

Aggodalmát fejezte ki csütörtökön Joe Biden amerikai elnök a kínai államfővel folytatott első telefonbeszélgetése során amiatt, hogy Peking „erőszakos és igazságtalan" gazdasági eljárásokhoz folyamodik, elnyomja a demokráciát követelő hangokat Hongkongban és emberijog-sértéseket követ el Hszincsiangban – közölte a washingtoni Fehér Ház.

Hszi Csin-ping kínai elnök ugyanakkor óva intett attól, hogy „konfrontáció" alakuljon ki, mert az szerinte mindkét ország és a világ számára is mindenképp katasztrofális lenne - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség. A kínai államfő azt hangsúlyozta, hogy a Hongkonggal, Tajvannal és Hszincsianggal kapcsolatos kérdések mind Kína „belső ügyeinek" számítanak, és az Egyesült Államoknak tiszteletben kell tartania és óvatosan kell kezelnie Kína alapvető érdekeit.

A kínai idő szerint csütörtök reggel lefolytatott telefonbeszélgetésben Biden kiemelte: fontosnak tartja, hogy az Indiai-óceán és a Csendes-óceán térsége „szabad és nyitott" régió legyen.

A két vezető megvitatta a koronavírus-világjárvány helyzetét és az azzal járó kihívásokat is. Szó esett az éghajlatváltozásról és a fegyverkorlátozásról is.

Joe Biden újságíróknak elmondta, nagyon jó beszélgetés volt, mintegy két órán át tartott. „Ha nem lendülünk mozgásba, lesöpörnek minket" – fogalmazott az amerikai elnök, megerősítve ezzel azt a szándékát, hogy szembeszálljon Kínával.