2024. április 20., szombat

Lejárt az adótörlesztési haladék

Pórul járhatnak a cégek, ha csak egyszer is elhalasztják az esedékes részlet befizetését

Tegnap, február 10-én kellett a vállalatoknak és vállalkozóknak befizetniük a 24 egyenlő részletre felosztott adó- és járulékhátralék első rátáját. A részletekben történő törlesztés lehetőségéről, mint ismeretes, a kormány tavaly év végén a járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdaság megsegítését szolgáló intézkedéscsomag részeként döntött.

Mint Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkáltatók Uniójának tiszteletbeli elnöke mondja, a cégek helyzete persze nem egyszerű, amikor a korábbi tartozások összeérnek az újabbakkal, különösen akkor, ha még nem dolgoznak teljes kapacitással, a vállalatok azonban előre tudták, mi vár rájuk, és valószínűleg készültek is erre.

,,Az esedékes részletek törlesztésének pontos, dátumokhoz kötött ütemterve van, és a 24 részletre osztott korábbi adósság egyetlen részletének törlesztését sem szabad átugorni, mert abban az esetben az összes hátralékot egyszerre fizetteti meg az állam. Remélhetőleg erre nem kerül sor” – mondta a Tanjugnak Atanacković. Emlékeztetett arra, hogy tavaly összesen több mint egymillió munkást foglalkoztató 250 vállalat fogadta el ezt az állami segítséget, és akkor azt mondták nekik, hogy januártól kezdődik a törlesztés, később azonban még egy hónap haladékot kaptak. Az első részlet befizetésének határideje tegnap járt le, a továbbiakban minden hónapban ugyanez a nap lesz a határidő, de az adósság egészét a 24 hónapos időszak lejárta előtt is törleszteni lehet.

A kormány tavaly decemberi határozata a kötelezettségek öt csoportjára vonatkozik. Az elsőbe a vállalkozók és mezőgazdasági vállalkozók által foglalkoztatott személyek bérére, valamint maguknak a vállalkozóknak a személyi jövedelmére kirótt adók és járulékok tartoznak, a másodikba a jogi személyek nyereségadó-előlege, a többi háromba pedig az önálló tevékenységből eredő jövedelemre fizetendő adók és járulékok különféle kategóriái. A havi törlesztőrészlet csoporttól függően 1000–2000 dinár. A rendelet szerint a nyereségadó-előleg, valamint az önálló tevékenységből származó jövedelem utáni adó- és járulékelőleg első részletét a 2020-ra vonatkozó adóbevallás megtétele után következő hónap 10-éig kell törleszteni. A részletekben való fizetésre nem lesz módjuk azoknak a jogi személyeknek, melyek az előírt határidőben nem teszik meg a nyereségadó-bevallást.

Atanacković úgy látja, hogy ez is – akárcsak az egész meg a fél minimálbérek – sokat jelentett a gazdaságnak, hiszen még egy hónapnyi lélegzetvételhez jutottak. Senki sem gondolta, hogy a járvány még ebben az évben is tartani fog, tavaly tavasszal az emberek azt hitték, nyárra lecsillapodik, de nem így történt. Vállalatok százainak hosszú ideig kell küzdenie a termeléscsökkenéssel, pénztelenséggel, ezért minden segítség jól jött nekik.