2024. április 24., szerda
NAGYSZÜNET

Gyerekkori barátságok

Az óvoda és az iskola a legfőbb helyszíne a gyerekkori barátságok kialakulásának, ápolásának. Sokan éppen a kortárskapcsolatok szocializációs szerepe miatt érvelnek amellett, hogy a gyerekek korán bekerüljenek az oktatási-nevelési intézmények hálózatába. Ugyan mindannyian tisztában vagyunk a harmonikus baráti kapcsolatok jelentőségével, sajnos azonban a kialakításuk, ápolásuk mikéntjéről már kevés szó esik az iskolában és az óvodában, néhány barátságról szóló versecske, osztályfőnöki, környezet- vagy polgárinevelés-órát kivéve, de itt is csak érintőlegesen. Pedig tudományos kutatások támasztják alá, hogy a kiegyensúlyozott családi kapcsolatok mellett a baráti kapcsolatoknak is kiemelkedő szerepük van az egyén mentális egészségének megóvásában, egyéni eredményességében, önbecsülésében, lelki stabilitásában egyaránt.

Sok pszichológus és pedagógus igyekezett az elmúlt évtizedekben hangsúlyt fektetni arra, hogy az iskolai lexikális tudás ömlesztése helyett hosszú távon sokkal eredményesebb lenne olyan készségekkel és képességekkel felvértezni a tanulókat, amelyek a mentális egészség kialakítását biztosítják. Mindhiába. Így aztán a könnyen alakulnak ki problémák, amelyeket az okozza, hogy a gyerekek nem tudnak megfelelően baráti kapcsolatokat kialakítani, fogalmuk sincs azok ápolásáról, és arról sem, hogyan simítsák el a konfliktusaikat. Ezeket rendkívül nehéz orvosolni, akár iskolán belül, akár azon kívül, annál is inkább, mert sokszor a gyerekek körül élő felnőttek is sötétben tapogatóznak ezzel kapcsolatban. Tudjuk, hogy mikor volt a zentai csata, hogy mit jelent a biosz és a logosz, Pitagorasz tételét fejből fújjuk, de a nyers erő alkalmazásának kivételével ötletünk sincs, hogyan oldjunk meg két tízéves közötti konfliktust eredményesen. És persze az érintetteknek sem.

Pedig rendkívül nagy szerepe lenne, ha az iskola és az óvoda kiemelt hangsúlyt fektetne a barátságok kialakítására a tanulók között, valamint arra is, hogyan oldják meg a nézeteltéréseiket úgy, hogy egyikük se érezze magát vesztesnek. Fontos lenne, ha a matematika, az irodalom, a nyelvek, a számítógép-ismeret és a fizika mellett legalább ilyen fontos szerepet kapna a személyes kapcsolatok ápolása is, mivel látjuk, hogy a társadalom felnőtt tagjai igencsak el vannak idegenedve egymástól, és ha ezen nem változtatunk, akkor a felnövekvő generáció is erre lesz kárhoztatva.

A világ, amelyben élünk, úgy tűnik, egyre fokozódó stressznek tesz ki mindannyiunkat, és ebben sajnos a gyerekek sem kivételek. Nem meglepő, hogy az iskolában töltött időszak alatt a gyerekek sokszor kerülnek konfliktushelyzetbe, és ezekre a helyzetekre nem könnyű megfelelően reagálniuk. Ezért könnyen kialakul szóváltás, csúfolódás, sőt tettlegesség is, akár még barátok között is. A gyerekek jellemzően nem haragtartóak, és életkori sajátosságból kifolyólag hajlanak a gyors továbblépésre, a megfelelő készségek kialakítása nélkül azonban nem tudják időben felismerni és elkerülni, vagy kialakult konfliktus esetén eredményesen rendezni azt. A folytatólagos konfrontáció pedig nyilvánvaló stresszt okoz a gyerekeknél, kihatással lehet az iskolai eredményességükre is. Szeretném kiemelni, hogy nem az iskolai bántalmazásról beszélek most, hanem a gyerekek közötti kiegyensúlyozott barátságok kialakulását akadályozó konfliktushelyzetek megoldásáról. E kettő között különbséget kell tenni.

A gyerekkori barátságok, annak ellenére, hogy legtöbbjük felnőtt korunkra nem marad meg, rendkívül jelentős szereppel bírnak, hiszen általuk tapasztalja meg először a felnövekvő gyerek a családon kívüli emberi kapcsolatok szépségét. Egyáltalán nem mindegy, milyenek egy ember életében ezek az első kortárskapcsolatok, gyerekbarátságok. Nem véletlen, hogy a gyerekkorban átélt iskolai kapcsolatok a legtöbb érintettben hosszú évekig élnek, és meghatározóak lehetnek életvitelét, karrierjét, párkapcsolatát illetően is. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a gyerekek gyümölcsöző, kiegyensúlyozott barátságokat ápoljanak gyerekkorukban, életkori sajátosságaiknak megfelelően. Iskolarendszerünk egyik legnagyobb hiányossága, hogy erre nem fektet elegendő hangsúlyt.