2024. március 28., csütörtök

Folyósítják a magasabb nyugdíjat

Aki 40 éven át minimálbérért dolgozott, havi 21 ezer dinárt kap

Tegnap megkezdték folyósítani az 5,9 százalékkal megemelt munkásnyugdíjakat. A januári országos nyugdíj átlagban 1638 dinárral növekedett, az idősek zöme tehát az eddigi 27.769 dinár helyett most átlagban 29.407 dinárt kapnak kézhez.

A magánvállalkozókként nyugdíjaztatottak már február 2-án kézhez kapták a megemelt juttatásukat, a katonai szolgálatot teljesítettek és a földművesek pedig pénteken kapták meg a havi járandóságukat. Tegnap azok tapasztalhatták az emelést, akik egyébként a posta tolóablakainál veszik át a juttatásukat, de a lakcímre érkező csekkeket is elkezdték kihordani a postások. Mától viszont a banki folyószámlákra is megérkeznek az immár svájci modell alapján elszámolt juttatások.

A szerb kormány az elmúlt években folyamatosan növelte a nyugdíjakat, és külön segélyekkel is segítette az idősebb korosztályt. Ennek ellenére a mai napig sokan aggódnak amiatt, hogy időskori jövedelmük nem fedi a létszükségleteiket. Az is állandóan felmerülő kérdés, hogy vajon mekkora nyugdíjra számíthat egy szerbiai állampolgár.

A nyugdíjalap elszámolásához ugyanis egy igencsak összetett képletet használnak az illetékesek. Elsősorban az országos átlagfizetést meghaladó jövedelem és a minél több szolgálati idő az alapja, hogy nagyobb juttatást állapítsanak meg – írja a belgrádi sajtó. Pár példával is illusztrálják, hogy mekkora juttatásokat kaphatnak jelenleg a szerbiai nyugdíjasok. A felhozott példák között szerepel az a számítás is, amely szerint 40 szolgálati év és 35.000 dináros átlagjövedelem esetén 21.500 dinár körüli nyugdíjat folyósítanak az időseknek. Ugyanennyi munkaévvel és 65.000 dináros átlagfizetéssel pedig 42.000 dináros nyugdíjat számolhatnak el. Azok, akik országos átlagjövedelemmel rendelkeztek (jelenleg 61.000 dinár, 2008-ban pedig 33.000 dinár) és 20 évig voltak munkaviszonyban, 16.000 dináros nyugdíjban részesülhetnek, 30 ledolgozott év után pedig 24.000 dináros havi juttatásra számíthatnak.

Jelenleg tehát ott tartunk, hogy az országban élő 1,7 millió nyugdíjas többsége – azaz az átlagos jövedelmet, és a folyamatosan kitolódó nyugdíjhatárt teljesítők –, a növelésekkel is 29 ezer dinárból tengetheti a mindennapjait.