2024. április 19., péntek

Megkezdődött a revakcináció

Továbbra is működik a Covid-rendelő Topolyán

A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház által működtetett oltópontokat a hétvégén fertőtlenítették, így szünetelt a lakosság oltása. Újabb védőoltás-szállítmányokat vártak, és a tervek szerint három hétig tartó intenzív vakcinációs időszak következik, amikor szünet nélkül oldják majd a jelentkezőket. Előreláthatóan még az egyébként munkaszünetnek számító állami ünnepen is zajlik majd a vakcináció.

Dr. Illés Csilla, az egészségház igazgatónője elmondta, hogy pénteken huszonhét egészségügyi dolgozó vette fel a Pfizer–BioNTech vakcina második adagját, huszonnyolc egészségügyi dolgozó pedig a kínai vakcina második adagját kapja meg ezekben a napokban, és ezzel, ami az egészségügyi dolgozók beoltottságát illeti, az intézmény esetében ez körülbelül eléri a 35 százalékot. A jelenleg kétszázhat foglalkoztatottal működő egészségház igazgatónője szerint ez jó eredménynek számít. A dolgozók egy része már korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, jelenleg pedig tíz dolgozó beteg, ők enyhébb tünetekkel otthon gyógyulnak.

Dr. Illés Csilla azt is elmondta, hogy tizenöt topolyai lakos a Szputnyik V típusú, orosz gyártmányú vakcina felvétele mellett döntött. Az illetékes minisztérium utasítása alapján őket Szabadkára irányították a védőoltás felvételére.

A topolyai egészségház által a község területén működtetett oltópontokon eddig már több mint ezerötszáz személyt oltottak be. Mint ismeretes, a Szent István utca 1-es szám alatt megnyitott két oltóponton kívül megnyílt a bácskossuthfalvi is. A gunarasi oltópontot is hivatalosan regisztrálták, megtörténtek az előkészületek, minden készen áll az oltást igénylők fogadására, de egyelőre még nem került rá sor.

A topolyai községben is kizárólag azokat a polgárokat fogadják a koronavírus elleni oltás felvételére, akik előzőleg az eUprava oldalán vagy telefonon regisztráltak. Vannak olyan polgárok – főként a falvakban élő idős személyek –, akiknek a regisztráció gondot okoz. Amennyiben ők igénylik, 13 helyi közösségben kaphatnak segítséget munkanapokon a jelentkezéshez, köztük Topolyán, Gunarason, Krivaján, Bácskossuthfalván, Pannónián, Zentagunarason, Pacséron a helyi közösség irodájában és Bajsán a Teleházban.

Dr. Hallgató Tünde, a Covid-részleg orvosa elmondta, a legtöbb fertőzöttet november–december során regisztrálták Topolya község területén. Bár az utóbbi hetekben lényegesen kevesebben jelentkeznek a koronavírusra jellemző tünetekkel az egészségház Covid-osztályán, ennek ellenére továbbra is nagyon fontos az intézkedések betartása. A vírusnak nagyon sok tünetmentes hordozója is lehet, ezért is lényeges a védekezés. Dr. Hallgató Tünde arról is szólt, hogy a nyájimmunitás kialakulásához a lakosság 70-80 százalékának át kellene esnie a fertőzésen. A mostani adatok alapján ettől még távol állunk, éppen ezért az egyedüli tartós és biztos megoldás a vakcina. A Dr. Hadzsy János Egészségház Covid-rendelőjében fogadják azokat a polgárokat, akik a vírusra jellemző tüneteket észlelnek magukon. Fontos, hogy ők előzőleg a 024/773-193-as telefonszámon jelentkezzenek vizsgálatra.