2021. április 18., vasárnap

Ma már merik vállalni

A koronavírussal járó korlátozások megnövelték Topolya községben is a családon belüli erőszakos cselekmények számát

Az elmúlt egy évben a Covid-19 okozta járványhelyzet jelentősen átértékelte az élet több területét, és hatással volt a családok hétköznapjaira is. Az erre az időszakra jellemző bezártság sokaknak nem okozott gondot, más helyzetekben viszont jobban kiélezte a már korábban meglevő, halmozódó kapcsolati konfliktusokat. Miladin Nešićtől, Topolya község polgári jogvédőjétől, engedéllyel rendelkező mediátortól megtudtuk, hogy enyhén emelkedett az elmúlt időszakban a családon belüli erőszakkal kapcsolatban hozzá forduló polgárok száma. A jogvédő elmondta azt is, hogy a koronavírus miatt a községi válságtörzs rendeleteivel összhangban nem volt lehetősége kilátogatni Topolya helyi közösségeibe fogadni a polgárokat. Egyedül a családon belüli súlyosabb konfliktusok, a családon belüli erőszak vagy a szomszédokkal való kapcsolatok elmérgesedése miatt volt kénytelen hivatalból a helyszínre kimenni.

– A családi konfliktusokkal kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy az utóbbi egy évben megnövekedett azon eseteknek a száma, amikor a hatóságoknak kellett beleavatkozniuk, vagy más intézményes megoldást kért valamelyik fél. Nem feltétlenül beszélhetünk az esetek számának a növekedéséről, inkább a társadalom lett nyitottabb ezzel a témával kapcsolatban. Már a sértett felek nem szégyellik a problémát, és mernek kérni segítséget. Elsősorban arról van szó, hogy a nők bátrabban merik vállalni, hogy bántalmazzák őket, és megteszik az ilyenkor előirányozott lépéseket a hatóságok irányába. Valamikor ez tabunak számított, vagy szégyennek. Ma is legtöbbször a nőket a szégyenérzet tartja vissza, ha nem vállalják hatóságok előtt a férjük agresszivitását – tudtuk meg a jogvédőtől, aki megosztotta azt a gyakori problémát, hogy ezek a lépések, tehát a feljelentés általában már a többedik családon belüli erőszak után történik meg.

– Az erőszakot elszenvedő házastárs az első alkalom után általában abban a tévhitben él, hogy az a bizonyos verés csak a véletlen műve volt, vagy hogy egyszeri esetről van szó. Itt azonban az a sajnálatos tapasztalat, hogy ha valakinek egyszer eljárt a keze, nem az a kérdés, hogy másodszor vagy többedszer lesz-e agresszív megnyilvánulás, hanem az, hogy mikor, és az mennyire lesz súlyos – tette hozzá a polgári jogvédő.

A családi erőszak megtörténte után a sértett félnek értesítenie kell azokat a szerveket – a rendőrséget, a szociális központot –, amelyek illetékesek eljárni az ügyben. Súlyosabb esetben az egészségházat.

A jogvédő szót ejtett a válni készülő házastársak esetében rendkívül hatékony és célravezető mediációs eljárásról is, amely egyelőre még nem automatikus jogi lépés, a feleknek külön kell kérniük.

Topolya központja
Topolya központja

– Szerencsére vannak olyan esetek is, amikor a felek konfliktusmentesen igyekeznek megoldani az egymás közötti nézeteltérést. Ilyenkor további segítséget tud nyújtani a mediációs eljárás. Ez jogi értelemben azt jelenti, hogy közösen, megegyezéssel tesznek pontot a közös életük végére, és mire a válóper hivatalos útra terelődik, megegyezéses alapon már kész tényekkel állnak a szervek előtt. Adott esetben a gyermekek feletti felügyeleti időszakkal kapcsolatban vagy a közösen szerzett vagyon elosztására. A feleknek ilyenkor elmondom, hogy bármilyen nehéz is, célszerű időben megegyezésre jutniuk, mert hosszú távon csak további konfliktushelyzeteket szülhet, és anyagilag jelentős veszteséggel járhat mindkét fél számára az évekig is elhúzódó hadakozás. Az egyébként bizalmas mediációs eljárás alkalmával kicsit közgazdasági tanácsadóként, kicsit pszichológusként, kicsit szociális munkásként is felkészültnek kell lennem, és tanácsot adnom a feleknek. Feljegyzés nem készülhet, csak szóban tudok tájékoztatni egy-egy találkozó alkalmával – mondta el a jogvédő, aki hozzátette még, hogy van rá példa, amikor egy telefonnal kapcsolatban kapnak össze a felek, és emiatt hosszadalmas és költséges bírósági eljárásokba bonyolódnak az egykori házastársak.

– A helyzetet tovább súlyosbítja az, ha az ügyben kiskorú érintettségéről is van szó. Ebben az esetben elengedhetetlen más szakszervek bevonása is, és rendkívül körültekintően kell kezelni ezt az egyébként igen kényes és érzékeny, a gyermek egész életére kiható problémát – figyelmeztetett a polgári jogvédő.