2024. március 29., péntek

Szerdán kezdődik a tömeges újraoltás Szabadkán

Eddig 7114 szabadkai polgár kapta meg a védőoltást

Ezen a héten Szabadkán is megkezdődik a tömeges újraoltás. Az új városházán kialakított oltóponton most azok a polgárok kapják meg a védőoltást, akik már megkapták a kínai Sinopharm vakcina első adagját.

Az újraoltással kapcsolatos legfontosabb információkat Ivanka Beoković, a Szabadkai Egészségház igazgatója ismertette lapunknak.

Mindenkinek, aki megkapta az első adag vakcinát, meg kell kapnia a másodikat is (Fotó: Gergely Árpád)

Mindenkinek, aki megkapta az első adag vakcinát, meg kell kapnia a másodikat is (Fotó: Gergely Árpád)

– A tömeges újraoltást Belgrádban kedden kezdik, egy nappal előbb, mint az ország többi részén. Mi a szabadkaiak újraoltását szerdán kezdjük el. Az eUprava honlap szerint ezen a napon vannak nekünk az első tömeges időpontfoglalásaink. Ezért szerdától az új városházán kialakított oltópont 7-től 18 óráig tart nyitva. Az újraoltást két váltásban fogjuk végezni. Egy váltásban négy csapat fog dolgozni. Az elmúlt héten még a kínai Sinopharm vakcinák első adagját adtuk be. Csütörtök reggel aztán kaptunk 250 adag Szputnyik V oltóanyagot. Az orosz vakcina beadásánál az egészségügyi dolgozók és a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap munkatársai, valamint a gyógyszertárak dolgozói élveztek prioritást. Hozzátenném, hogy a Topolyai Egészségházak egészségügyi dolgozói is az új városházára jöttek felvenni a védőoltást. A vakcinák ugyanis különleges eljárást és odafigyelést igényelnek, és nem jó őket túl sokat egyik helyről a másikra szállítani. A Szputnyik V vakcinák beadása csütörtökön, pénteken és szombaton is zajlott, sőt néhány adag beadása mára maradt. Hétfőn és kedden egyébként nem végzünk tömeges oltást. E két napon a polgároktól eddig felvett kérdőíveket rendezzük dátum és betűrend szerint, tehát felkészülünk a szerdai tömeges újraoltásra – nyilatkozta az igazgató.

Az újraoltással kapcsolatban Ivanka Beoković a következőkre hívta fel a polgárok figyelmét:

– A vakcinát elsőként a Pescsara helyi közösségben lévő egészségházban kapták meg a szabadkai polgárok. Azok a polgárok, akik akkor megkapták az első dózist, függetlenül attól, hogy kaptak, vagy nem kaptak előzetes időpontot, jelenjenek meg az oltóponton. A második dózist ugyanis az első dózis beadásának napja utáni huszonegyedik napon kell felvenni. Ha nincs is időpontjuk, mi kikeressük a kérdőívüket, és az alapján felvehetik az oltást. Mindenkinek, aki megkapta az első adagot, meg kell kapnia a másodikat is. Ehhez megvan az elegendő számú oltóanyag – hangsúlyozta az igazgató.

Ivanka Beoković a fentiek mellett azt is elmondta, hogy a tömeges oltásra előirányzott Sinopharm vakcina elfogyott. Ami a rendelkezésükre áll, azt most az újraoltásokra fogják felhasználni. Az oltóponton eddig 5300 polgárt oltottak be a Sinopharm vakcinával, az egész város területén pedig február 6-ával bezárólag 7114 polgár kapta meg a védőoltást.