2024. március 29., péntek

Hamilton a Mercedesnél folytatja!

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton aláírta új szerződését a Mercedes istállónál, a megállapodás pedig a 2021-es Forma-1-es idényre szól.

A konstruktőrök között vb-címvédő csapat hétfőn közleményben számolt be az egyezségről, melynek nyomán az utolsó szabad versenyzőülés is elkelt a mostani szezonra.

A 36 éves Hamilton a hét vb-trófeájából hatot a Mercedesszel nyert, melyhez 2013-ban, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher utódjaként igazolt.

A brit sztárnak nagy az esélye arra, hogy a Forma-1 történetének első nyolcszoros vb-győztese legyen, mivel az idénre tervezett szabálymódosítások bevezetését a koronavírus-járvány miatt jövőre tették át, így a Mercedes 2014 óta tartó műszaki fölénye nagy valószínűséggel megmarad.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt mondta, abban végig egyetértettek Hamiltonnal, hogy mindkét fél meg akarja hosszabbítani a szerződést, a pandémia miatt átalakult tavalyi esztendő nyomán azonban a tárgyalási folyamat hosszabb ideig tartott.

„Az új megállapodás jelentős részének az alapja az, ami mellett Lewis és a Mercedes már tavaly is elkötelezte magát, vagyis az esélyegyenlőség és az elfogadás tematikája" – írta a közleményben a Mercedes.