2024. április 20., szombat

Nincs vége a letartóztatásoknak

Aleksandar Vučić államfő elnökölt a szombatról hétfőre halasztott Biztonsági Koordinációs Tanács nemrég fejeződött belgrádi ülésén. Mint hírül adtuk, az ülést azután hívták össze, hogy letartóztatták Veljko Belivukot, Marko Miljkovićot és bűntársaikat, összesen 19 embert.

A rendőrség, a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) és az ügyészség szervezett akciója csütörtökön kezdődött, ekkor 19 személyt állítottak elő, köztük Veljko Belivukot, aki a Partizan sportklub Janjičar szurkolótáborának volt a vezetőjét. A rendőrség szerint Belivuk és társai a legsúlyosabb bűntetteket hajtották végre, azzal vádolják őket, hogy gyilkoltak, kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással foglalkoztak, embereket raboltak el, kínoztak és csonkítottak meg.

Az ülésen más időszerű kérdéseket is megvitattak az állam vezetői, többek között a Koszovóval kapcsolatos legújabb fejleményeket, a Pristinával való párbeszéd folytatásának lehetőségét, és Szerbia EU-csatlakozásának kérdését is.

Az ülést követően Nebojša Stefanović honvédelmi miniszter a sajtó képviselőinek nyilatkozva elmondta, hogy felmérték a szervezett bűnözés elleni harc újabb mérföldköveit, és a fenyegetett koszovói szerb lakosság biztonságát, a rendőrség és a BIA felszerelésének megújítását, hogy szembe tudjanak nézni az egyre nehezebb kihívásokkal.

– Mindenekelőtt a szárazföldi egységeket és a BIA biztonsági-műszaki felszereltségét kell modernizálnunk, új tűzoltó helikoptereket kell vásárolnunk a következő években ahhoz, hogy az országot biztonságban tudjuk – mondta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy elemezték az elmúlt napok történéseit, és elégedetten állapították meg, hogy eredményes a szervezett bűnözés elleni harc, de a letartóztatások ezzel még nem értek véget. Meg kell erősíteni a belügyet, az igazságügyet és több intézetet ahhoz, hogy eredményes legyen a bűnözés elleni harc.