2024. március 29., péntek

„A Gyógyszerügynökség is felelős a vakcinahiányért”

Az osztrák kancellár szerint a gyártási nehézségek mellett az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is felelős azért, hogy nem megfelelő az ellátás az EU-ban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltásokból.

Sebastian Kurz egy vasárnapi német lapinterjúban kiemelte, hogy jó megoldás a közös vakcinabeszerzés, és a tárgyalásokat a gyártókkal a tagországok megbízásából folytató Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megbízható partner a tagállami kormányoknak.

„Az viszont problematikus, hogy milyen lassú és bürokratikus az EMA” – tette hozzá az osztrák kormányfő a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban, hozzátéve, hogy "„az EU-n kívül sokkal gyorsabb volt az engedélyeztetés”.

Arra a felvetésre, hogy a brüsszeli bizottságban szokás „oltóanyag-nacionalizmust" emlegetve elutasítani a beszerzés körüli bírálatokat, azt mondta, hogy szerinte mindenekelőtt az „engedélyeztetés sebessége" és a gyártók szállítási nehézségei miatt „szuboptimális" a vakcinaellátottság az EU-ban.

Sebastian Kurz arról is szólt, hogy beadatna magának orosz vagy kínai fejlesztésű védőoltást, „ha az oltóanyagokat engedélyezték Európában". Aláhúzta, hogy „az oltóanyagoknál csak a hatékonyság, a biztonságosság és a gyors hozzáférhetőség a fontos, és nem a geopolitikai küzdelmek".

Kifejtette, hogy egész biztosan megpróbálnának osztrák cégeknél gyártókapacitást biztosítani orosz vagy kínai vakcina előállításához, ha a fejlesztő megszerzi a szükséges EU-s engedélyeket. Mint mondta, ugyanígy járnának el máshonnan származó vakcinák esetében is, mert „az a lényeg, hogy lehetőleg gyorsan beszerezzünk sok biztonságos oltóanyagot, mindegy, hogy melyik országban fejlesztették ki őket".