2024. április 20., szombat

Vulin: A bűnbandának csak egy személyt állhat érdekében kivégezni

Mesterlövész fegyvereket is lefoglaltunk a Veljko Belivuk által vezetett bűnbanda tagjaitól. A vizsgálat megmutatja majd milyen célokra szánták a fegyvert, de szerintem logikus – jelentette ki Aleksandar Vulin belügyminiszter.

Vulin a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában kifejtette, a mesterlövész fegyvereket nem egymás közti leszámolásra, vagy kivégzésre használják a bűnbandák, inkább olyan személyt vagy személyeket céloztak meg, akiket nehéz megközelíteni. Valószínű, hogy magas pozícióban lévő tisztségviselő/tisztségviselők ellen készítették elő a terepet.

A belügyminiszter elmondása szerint az említett bűnszövetkezet tagjai között több olyan személy van, aki képes merényletek végrehajtására, két olyan helyszínen is jártak a rendőrség dolgozói, ahol gyakorlatokat végeztek ezekkel a fegyverekkel.

Semmi konkrétat nem mondhatok a vizsgálat végéig, de logikus, hogy számukra az egyetlen megoldás Aleksandar Vučić kivégzése volna. Az államfő elmozdításával az egész ország mély politikai bizonytalanságba kerülne, és senki sem foglalkozna tovább a szervezett bűnözés felgöngyölítésével.

Aleksandar Vulin elmondta, tisztában van azzal, hogy politikusok, rendőrök és más kormányhivatalnokok segítik ezeknek a bűnszövetkezeteknek a munkáját, a jelenlegi üggyel kapcsolatban is fény derült ilyen személyek kilétére.
Kiemelte, az összes elfogottat 30 napos előzetesbe helyezték, folytatják az ügy felgöngyölítését, hétfőtől a pénzügyi nyomozás kezdődik.