2024. április 25., csütörtök

A környezetszennyezés új formája?

Egy hongkongi környezetvédő szervezet kezdte el komolyabban kongatni a vészharangot, azt állítván, körülbelül 1,5 milliárd egészségügyi maszk kerülhet a világ óceánjaiba a koronavírus-járványt követően. A szakemberek szerint ekkora mennyiségű műanyag maszk 450 év alatt bomlik le. Az információ forrásául szolgáló cikk a következő címet kapta: Egészségügyi maszk: a környezetszennyezés új formája.

Talán először is azt szögezzük le, hogy semmiképpen sem nevezhetjük a problémát a környezetszennyezés új formájának – esetleg egy újabb forrásának. Tény, hogy bizonyos ideig egyes maszkok fertőzőek lehetnek, no de erre is akad számos egyéb példa. Teszem azt a használt óvszert is hajlamosak az emberek a természet lágy ölén egy laza csuklómozdulattal elhajítani, otthonukban pedig lehúzni a vécén. És ugye ez is lehet fertőző... (Hogy a kórházi hulladék a világ elmaradottabb részein milyen sorsra jut, abba bele se merek gondolni.) Hanem hogy a használt maszkokkal kapcsolatban mit javasol egy másik „szakértői” vélemény? Tegyük őket dupla nejlonzacskóba, és úgy dobjuk ki! Pompás, mi?

Csodálatos propaganda a műanyag szatyrok radikális korlátozását követően. (Aminek egyébként, mellékesen megjegyezve, nemigen látom a pozitív hatását.) De hát akkor csakugyan: mi a fészkes fenét kezdjünk az egyszer használatos maszkokkal? Esetleg szelektív gyűjtés, újrahasznosítás? Á, az túl macerás, időigényes lenne a jelenlegi társadalom számára. Szelektív gyűjtés, fertőtlenítés, majd környezetkímélőbb megsemmisítés? De hát aki eddig is az utcán, a réten, az erdőben vagy a folyóparton hajította el a maszkot, az nyilván ezután sem fogja zsebre gyűrni és a legközelebbi gyűjtőhelyen leadni... Úgy tesz ezzel is, mint a rágógumival, kotonnal, nejlonzacskóval, cigicsikkel, sörösdobozzal.

Újabb „műbalhénak” is nevezhetnénk a maszkok környezetkárosító hatásától való riadalmat – mint amilyen volt többek között a dohányzás vagy a szatyrok esetében –, és valóban, bizonyos értelemben annak is tekinthetjük, hiszen csak néhány problémásabb ipari létesítmény bezárásával nyilván komolyabban segítenénk a természetnek, mint ha sosem létezett volna ez a világjárvány, és az egészségügyi védőmaszkot még csak hírből sem ismernénk. Kétségkívül, ez is egy álláspont. Ám ebben az esetben csupán a jelenség felszínét kapirgáljuk.

Mert minden környezetvédelmi probléma ugyanott gyökerezik. Úgy a leghatalmasabb szennyező források – az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság –, mint a sörösflakont és uzsonnászacskót maguk után hagyó kirándulók. Kizárólag társadalmi hozzáállás és stratégia kérdése, egy-egy termékből tartósan használhatót, újrahasznosíthatót avagy simán eldobhatót gyártunk-e, hogy e gyártási folyamat, valamint a szükséges nyersanyag előállítása környezetkímélő-e vagy sem etc., etc. A társadalom – jelenleg a fogyasztói társadalom – pedig emberekből áll össze. Azaz mibelőlünk. A lustaság vagy a félelem gátol meg bennünket abban, hogy igazán radikális „gyökérkezeléshez” folyamodjunk a pozitív változások érdekében? Egyszerűbb sodródni az árral? És a tengeráramlatokkal, melyek az ipari és háztartási – meg persze az egészségügyi – hulladékot a bolygó minden szegletébe elszállítják? Az igazi kérdés az: miért állítunk elő, vásárolunk és használunk rövid időn belül szemétté váló, eldobható terméket?