2024. április 18., csütörtök

Bezár a zentai állami gyógyszertár

A helyiség továbbra is gyógyszertár marad

A Tisza menti községben is elindult az állami gyógyszertárak magánosítása, illetve az érintett helyiségek bérbeadása a potenciális bérlők számára – tájékoztatta napilapunkat Sztantity Szebasztián, Zenta község tanácsának gazdasággal megbízott tagja. Hozzáfűzte, hogy a gyógyszertár által felhalmozott adósságot a községi költségvetés terhére már átszervezték. A községi képviselő-testület soron következő összehívását követően a közhirdetményt is kiírják, amely tartalmazza majd a bérbevétel részleteit. A városi gyógyszertár adóssága mintegy 20–30 millió dinár, ami annak függvényében változik, hogy a gyógyszertár működése meddig marad még ebben a formában, de a községi tanácstag szerint több részletet már ki is fizettek. Számításai szerint ugyanakkor tavasztól az év végig körülbelül 20 millió dinár marad hátrelévő eszközként a község terhén, amit erre a célra el kell majd különíteniük.

Sztantity Szebasztián azt is elmondta, el szeretnék érni, hogy az intézményben ez idáig dolgozókat a továbbiakban is alkalmazzák, ez szerepelni fog a közhirdetményben. Jelenleg tizenöt alkalmazottja van a gyógyszertárnak: tizenketten gyógyszertári szakmunkatársak, vagyis gyógyszerészként, gyógyszeripari technológusként, illetve gyógyszeripari technikusként dolgoznak. Rajtuk kívül három adminisztrációs munkatársa van a gyógyszertárnak.

Már átszervezték a gyógyszertár adósságát a községi költségvetés terhére

Már átszervezték a gyógyszertár adósságát a községi költségvetés terhére

A községi tanácstag szerint mindenekelőtt a gyógyszertárak vagyonjogi helyzetét kellett rendezniük, mivel a felsőhegyi gyógyszertár épülete nem volt bejegyezve a kataszteri hivatalban, most pedig a városi gyógyszertár területét is meg kell határozniuk, illetve azt, hogy a számára helyet adó épületben mekkora területet foglal el. Ugyanez a helyzet a felsőhegyi és a tornyosi gyógyszertár esetében is. A gyógyszertári tevékenységet szabályozó dokumentumokban ugyanis legalább 45 négyzetméter területűnek kell lenniük az ilyen jellegű intézményeknek, s az is előírás, hogy a gyógyszertár milyen helyiségekkel rendelkezzen.

Sztantity Szebasztián megjegyezte, hogy a zentai gyógyszertárat lényegében nem privatizálják, hanem bezárják, és községi döntéssel szabályozzák azt, hogy ezek a helyiségek kizárólag gyógyszertári tevékenység végzésére adhatóak ki. A község lesz a tulajdonosuk, 15 éves bérleti szerződést terveznek megkötni a nyilvános hirdetményen legjobb feltételeket kínáló gazdasági szereplővel.

Sztantity Szebasztián napilapunknak beszélt a Zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalatban és az Elgas Közvállalatban zajló tevékenységről is. Ezekről napilapunk következő számaiban számolunk be olvasóinknak.