2024. március 29., péntek

A régi célokért új munkakörben

Kislinder Gábor, Topolya község korábbi polgármestere helyettesként és tanácstagként folytatja munkáját

Kislinder Gábor fél éve tölti be a községi polgármester-helyettes tisztségét, a községi tanácsban ő felel a helyi közösségekkel kapcsolatos ügyekért, emellett a nemzetközi együttműködés is az asztala. Elsősorban az iránt érdeklődtünk, hogy melyek azok a feladatok és célok, amelyeket továbbra is fontosnak tart a község életében.

– A választások alkalmával megígértük a polgároknak, hogy az elmúlt években megkezdett fejlesztéseket és beruházásokat mihamarabb befejezzük. Ez az ígéret kötelez bennünket, és az augusztus óta eltelt fél év is azt bizonyítja, hogy Szatmári Adrián polgármester úr is ezen az úton jár. Több helyi közösségben egyébként olyan projektumok is folyamatban vannak, amelyeket nem lehet rövid időn belül letisztázni. Elsősorban mert ezek költséges fejlesztések, és azzal, hogy felbontjuk több részre a munkafolyamatot, könnyebben tudja a községi költségvetés is napirendre tűzni. Illetve magasabb szinteken is hamarabb nyer támogatást valami, ami lépésenként halad, és nem kerül egyszerre hatalmas összegbe – hangsúlyozta Kislinder Gábor, aki hozzátette, hogy szerencsére valamennyi projektum mögött összeszokott, tettre kész csapat áll mind községi, mind helyi közösségi szinten.

– Az idei költségvetés meghozatala előtt egyeztettünk a helyi közösségek képviselőivel, akiknek az volt a kérése, hogy a már megkezdett projektumaikat, hacsak lehet, ne állítsuk le. Hiszen tudvalevő, hogy idén kevesebb anyagi kerettel rendelkezünk. Mi ezt a kérést igyekeztünk meghallgatni. A helyi közösségek elsősorban a községi keretből tudnak boldogulni, illetve vannak olyan települések, ahol a helyi járulékra is számíthatnak a tervek megvalósításában, a falu fejlesztésében, fenntartásában vagy a polgárok megsegítésében. A helyi járulék megszavazása előtt össze kellett állítani azt az ütemtervet, hogy mire szeretnék fordítani a pénzt, és ehhez a helyi közösségeknek tartaniuk kell magukat, mert a polgárok a szavazatukkal azokra a bizonyos tervekre adtak zöld utat. Hamarosan több helyi közösségben lejár a korábban megszavazott helyi járulék fizetési periódusa, és a lakosoknak dönteniük kell annak további sorsáról vagy a jövőbeni tervekről – magyarázta a polgármester helyettese, aki rátért arra is, hogy Topolya legtöbb helyi közösségében az idén lejár a megbízatása a testületnek, ez pedig azt jelenti, hogy helyi közösségi választások esedékesek még az idén.

– Az önkormányzatban jelenleg előkészületi fázisában van a helyi közösségekről szóló határozat, ez a dokumentum összehangolja valamennyi alapszabályzatot, vagyis statútumot. A választásokat pedig ezután lehet majd kiírni. A helyi közösségek persze már előirányozták a voksolásra szánt eszközöket, és időben megteszik majd a megfelelő lépéseket a lebonyolítás érdekében – mondta Kislinder Gábor, majd hozzátette azt is, hogy az alapstatútumok összehangolása mellett a helyi közösségek pénzügyi terveit is egyezteti az önkormányzat, hogy majd azokat be lehessen kalkulálni a költségvetésbe.

– A járványhelyzet természetesen hatással volt a községi költségvetésre, és sajnos negatívan. Szerencsére az önkormányzat és a helyi közösségek felelősen álltak a helyzethez, és teljesíteni tudták a menet közben adódott kihívásokat. Akkor is, amikor humanitárius csomagot kellett összeállítani vagy szétosztani. Ez utóbbit szinte önszerveződésben megtették, ebben nagy szerepük volt a civil szervezeteknek is – tette hozzá a polgármester helyettese, aki hangsúlyozta azt is, hogy egy-egy település, életközösség lüktetését, igényeit csakis helyben tudják felmérni és kezelni, ezért is fontos a községi vezetőségnek meghallgatni és teljesíteni a települések képviselőinek a javaslatait.

– Tizenöt helyi közösséget számlálunk Topolya községben, és elengedhetetlen valamennyi igényeit tiszteletben tartani. Ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha összehangoljuk egymással a munkamenetet. Az önkormányzat alapfeladata, hogy biztosítsa a pályázati alapokat, vagyis az anyagi keretet a helyi közösségek munkájához, a fejlesztésekhez, a beruházásokhoz – hangsúlyozta Kislinder Gábor, akit arról is kérdeztünk, hogy a községi tanácsban a nemzetközi kapcsolatokért felelős tisztsége milyen feladatokat foglal magában.

– Elsősorban a testvérvárosokkal történő kapcsolattartás tartozik ide. Egyebek mellett diákcsereprogramok szervezése, utaztatás, a község nemzetközi szinteken való képviselete tartozik ez alá a hatáskör alá. Nagy örömünkre különböző külföldi eseményeken, találkozókon képviselik községünket a sportolóink, kulturális egyesületeink. Emellett a Topolyai Zeneiskola diáksága, civil szervezeteink, valamint a helyi közösségek testvértelepülései is emelik községünk megítélését. Önkormányzati szinten is részt veszünk egymás rendezvényein. A 2020-as évben sajnos ezek a találkozók is többnyire elmaradtak – mondta el a polgármester-helyettes, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy érzi magát az új feladatkörében.

– Igazából nem sok minden változott az elmúlt fél évben körülöttem, talán csak az, hogy másként hívják a munkakörömet. Hiszen továbbra is azon dolgozom, azon dolgozunk az önkormányzatban, hogy a község dolgai gördülékenyen haladjanak – zárta Kislinder Gábor.