2024. április 18., csütörtök

Biden felszólalt a politikai szélsőségek ellen

Az amerikai elnök kiállt amellett, hogy vegyék fel a küzdelmet a politikai szélsőségességgel, ami a Capitolium megostromlásához vezetett január elején.

Joe Biden csütörtökön, a hagyományos nemzeti imareggelin beszélt a kérdésről.  Az imareggelin általában a politikai nézeteltérések félretételéről szoktak beszélni az elnökök, de az akkori elnök,  Donald Trump tavaly arra használta fel az alkalmat, hogy kétségbe vonja ellenfelei vallásos hitét.

„Nemzetünk sok tagja számára ez sötét, sötét idő. És hová fordulunk? A hithez" – mondta a hallgatóságának Biden. A törvényhozás washingtoni központjának megtámadását a politikai szélsőség számlájára írta egy utalásában.

Az elnök csütörtöki üzenete volt legutóbbi felhívása azért, hogy Washingtonban térjenek vissza a hagyományokhoz, az amerikaiak egységéhez, amiért az elnökválasztási kampányában is kiállt.

Az imareggelin 1953. óta minden elnök részt vesz. A csütörtöki kivételes volt abból a tekintetből, hogy résztvevők nem voltak személyesen jelen a koronavírus-járvány miatt. Négy korábbi elnök üzenetet küldött, vagy felvételről mondott beszédet. Trump tüntetően nem vett részt az eseményen.