2024. április 18., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Folyamatosan érkezik a vakcina

Az immunizáció kezdete óta négyezer külföldi állampolgár kapta meg Szerbiában a védőoltást

Az eddigiekben több mint 8 ezer külföldi állampolgár igényelte az eUprava online rendszerében a koronavírus elleni védőoltást, közülük nagyjából 4 ezren meg is kapták – erősítette meg a köztársasági kormány közleménye szerint Mihailo Jovanović,az IT- és e-közigazgatási kormányiroda igazgatója, az ezzel kapcsolatos sajtóértesüléseket követően. „Az eUprava rendszerét úgy alakították ki, hogy abban a védőoltást szerb állampolgárok, továbbá szerbiai lakcímű külföldi állampolgárok és tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek is igényelhetik” – magyarázta Mihailo Jovanović, majd azt mondta, hogy azok a külföldiek kaphatják meg Szerbiában a védőoltást, akik az országban élnek és dolgoznak. A korábban meghatározott prioritásokat esetükben is tiszteletben tartják, azaz pillanatnyilag elsősorban az egészségügyi dolgozók, valamint a 75 évnél idősebb polgárok, továbbá a 65 és a 74 éves közötti polgárok, a több krónikus megbetegedésben szenvedő polgárok és az oktatásban dolgozók számíthatnak a védőoltásra – tette hozzá a kormányiroda igazgatója. Kitérve Vedrana Rudan horvátországi írónő esetére, Mihailo Jovanović kifejtette: minden külföldi, aki Szerbiában bármilyen tevékenységet végez, megkaphatja a védőoltást. A kormányiroda igazgatója megcáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy például montenegrói és észak-macedóniai állampolgárok 70 euró ellenében, „soron kívül” kapták meg a védőoltást, szerinte ilyesmi nem történhetett meg.

NAGYOBB VAKCINASZÁLLÍTMÁNYT VÁRNAK

Mirsad Đerlekegészségügyi államtitkár elmondásának értelmében hétfőn 8700 adagnyi Pfizer–BioNTech védőoltás érkezik Szerbiába, míg február 15-én 40.600 adagnyi, a február 22-én esedékes szállítmányban pedig 46 ezer adagnyi. A kormányközlemény szerint Mirsad Đerlek a K1 tv-ben vendégeskedve újfent abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a Torlak Virológiai Intézet készen áll a Szputnyik V oltóanyag gyártására, ezzel pedig újból az európai vakcinagyártás egyik központjává avanzsál. Az orosz delegáció egy hét múlva érkezik Szerbiába, hogy felülvizsgálja a Torlak Intézetben a feltételeket – mondta Mirsad Đerlek.

A tegnapi adatok értelmében az eddigiekben 513.652 polgár kapta meg az országban a koronavírus elleni vakcinát. Kedden megkezdődik azoknak a polgároknak revakcinációja, akik a tömeges oltás megkezdését követően, január 19-e után kapták meg az oltóanyag első adagját. Aleksandar Vučić államfő bejelentésének értelmében a következő 2-3 hétben jelentős mennyiségű védőoltás érkezik az országba, majd március végéig remélhetőleg a COVAX-program keretében is megérkeznek az első szállítmányok. A napokban újabb tárgyalások esedékesek az orosz, valamint a kínai féllel, és ha ezek sikeresen fejeződnek, a szerződésbe foglalt vakcina mennyisége eléri a 11,5 milliót – tette hozzá az elnök.

1863 FERTŐZÖTT – 14 ELHUNYT

Az aktuális járványügyi jelentés értelmében a napi esetszám 1863, az elvégzett koronavírustesztek száma 12 047, míg a pozitivitás aránya 15,46 százalék. Egy nap alatt hivatalosan 14 Covid-páciens hunyt el, a járvány kezdete óta 4085, a halálozási arány 1,01 százalék. A kórházakban 3994 Covid-pácienst gyógykezelnek, mesterséges lélegeztetésre 138 személynek van szüksége.

Vajdaságban előző nap 362 új fertőzést jegyeztek, 83-at Újvidéken, az aktív esetek száma a tartományban 7599.