2024. április 19., péntek

Biztató gazdasági mutatók

A járványhelyzet ellenére a vajdasági export tavaly mindössze 1 százalékkal esett vissza. Minden más gazdasági mutató pozitív – közölte Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara (PKV) elnöke.

– Az adatok azt mutatják, hogy a tartomány külkereskedelmi áruforgalmának összértéke tavaly 12,4 milliárd euró volt. A behozatal kivitel általi lefedettsége nőtt, s jelenleg 95,6 százalékot tesz ki – mutatott rá Vučurević.

A Vajdaság 2021-ben elnevezésű szerdai konferencián az elnök elmondta, hogy a tartományban az ipari termelés tavaly 3 százalékkal bővült az előző évhez képest. Vučurević hangsúlyozta, hogy nőtt a mezőgazdaság teljesítménye is, az ágazatnak sikerült átvészelnie a járvány következményeit. Mint mondta, a mögöttünk álló év megmutatta, hogy a PKV szerepe különösen jelentős volt.

– 2020 folyamán a PKV alkalmazkodott a kialakult helyzethez, és több mint 50 online tanácskozást szervezett meg, melyek során tapasztalatokat cseréltek a munkatársakkal világszerte – tette hozzá Vučurević.