2024. március 29., péntek
ZOMBOR

Támogatás a lakhatási körülmények javítására

A városi önkormányzat nyilvános fölhívást tett közzé építőanyag beszerzésére a lakások, illetve családi házak fölújítására, átalakítására a lakhatási körülmények javítása céljából. A városi költségvetésben hatmillió dinár áll rendelkezésre erre a célra.

A kérelmezők között a város által kinevezett bizottság osztja el a pénzt, ami kizárólag építőanyag beszerzésére használható. A felhasználónak számlát kell benyújtania az önkormányzatnak, amely a megítélt összeget átutalja a kereskedő számlájára. Az ügyfél önerőből természetesen a megítéltnél több épületanyagot is vásárolhat. Végül az elköltött összértékről szóló számla eredetijét be kell nyújtani az önkormányzatnak.

Pályázási feltétel a szerb állampolgárság, ötéves zombori illetőség. A javításra szoruló ingatlannak a kérelmező, vagy a vele azonos, vagy más lakcímen élő családtag birtokában kell lennie, és sem a kérelmezőnek, sem családtagjainak nem lehet birtokában másik, a lakhatási körülményeknek megfelelő ingatlan.

A pályázat elbírálásakor figyelembe veszik a kérelmező havi jövedelmét, ami egytagú család esetében legfeljebb 26 559 dinár, két felnőtt és három gyermek estében ez a határ 84 988,80 dinár.

A kérelmeket március elsejéig lehet benyújtani az önkormányzat ügyfélszolgálatánál a 10, 11, 12-es tolóablaknál.