2024. április 18., csütörtök

Két új kút épül Kishegyesen

A tavalyi év végén gondok adódtak Kishegyesen a vízellátással, az Újfalunak nevezett részen. Az itt lévő nagy kapacitású kút furata hibásodott meg, emiatt voltak kimaradások a vízszolgáltatásban. Kormányos Levente, a Kommunál Közvállalat igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy a problémát rövid távon megoldották, és most a hosszú távú megoldáson dolgoznak.

– Az Újfaluban található B3-as kutunk közel húsz évvel ezelőtt lett üzembe helyezve, és élettartama a végéhez közeledik. Tavaly mutatkoztak az első jelek, hogy hamarosan szükségünk lesz egy új furatra. Időben meghoztuk a kellő intézkedéseket, beszereztük a szükséges papírokat, és idén januárban megkezdődtek a fúrások. Az új furat elkészült, jelenleg tesztfázisban van. Hamarosan kezdetét veszi a vízakna kiépítése, valamint az új furat felszerelése és a hálózatba kapcsolása. Ezáltal egy nagy kapacitású kutat fog kapni az Újfalu, illetve a falu teljes keleti része. Reményeink szerint ennek köszönhetően hosszú időre zökkenőmentessé tudjuk tenni a vízellátást a falunak ezen a részén. A meglévő, régi furatot továbbra is karbantartjuk, és szükség szerint üzemeltetni fogjuk. Így megoldható lesz, hogy ha valamelyik kúttal gond adódik, akkor a másik átvegye a vízellátás szerepét – mondta el az igazgató, majd hozzáfűzte, arra törekszenek, hogy a lehető legzökkenőmentesebbé tegyék a vízellátást. Az Újfaluban folyó beruházást az önkormányzat és a kishegyesi helyi közösség finanszírozza.

A B3-as kút új furatának felszerelése még nem ért véget, de máris megkezdődött egy új furat ásása a Verbászi út végén. Ez a kút tehermentesíteni fogja a mostanit – fogalmazott Kormányos.

Épül az új furat a Verbászi út végén: az új kút kapacitása 15 liter/másodperc lesz

Épül az új furat a Verbászi út végén: az új kút kapacitása 15 liter/másodperc lesz

– Egy vadonatúj furat létesül a Verbászi út végén, kútházzal ellátva. Azon a helyszínen eddig nem volt kút, és most tartományi pályázati pénzből valósul meg, valamint az önkormányzat önrészéből. Az új kútnak a Kommunál Közvállalat lesz az üzemeltetője, fenntartója és karbantartója. Erre a kútra azért volt szükség, mert a falunak azt a részét, a Híd utcától a Verbászi út végéig, a Híd utcai kút volt kénytelen vízzel ellátni. Ez egy viszonylag nagy terület, és amikor fennakadás volt a meglévő kút működésével, akkor sok háztartás maradt víz nélkül. Az új B1-es kúttal tehermentesíteni tudjuk a Híd utcai B4-es kutat, és a két kút össze lesz kötve. Ezáltal nagyobb mennyiségű vizet tudunk biztosítani, és ha valamelyik kúttal gond adódna, akkor a másik kút át tudja venni a feladatát – mondta el az igazgató, majd arról is szólt, hogy az új B1-es kút nagy kapacitású lesz, 15 liter/másodperc vízhozammal.

A meglévő fejlesztések mellett az idén további beruházások is várhatók a kishegyesi vízhálózaton. Kormányos elmondása szerint a kutak hálózatba kötésén dolgoznak.

– Van további két nagy kapacitású kutunk, a Sziváci úton és a Forrás utcában. Ezeket szeretnénk fővezetékkel összekötni, hogy ezek is párban dolgozzanak, és át tudják venni egymás szerepét, ha probléma adódna. Emellett tervezzük, hogy az újfalusi új kutat összekötjük a Verbászi út végén épülő kúttal. Ezáltal a falu nagy részének a vízellátása javulhatna, hiszen gyakorlatilag négy kút dolgozna ugyanarra a főhálózatra. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mintegy 2000 méter hosszú fővezetéket kell lefektetnünk az év folyamán – számolt be az igazgató, majd végezetül arról is szólt, hogy az idei évben tervezik további két utca vízhálózatának teljes cseréjét. Ez a két utca a Széchenyi és a Dózsa György.