2021. július 26., hétfő

Az ENSZ emberi jogi hivatala a tüntetők azonnali szabadon bocsátását követeli

Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie az összes békés demonstrálót, akik azért vonultak utcára, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus mellett tüntessenek - hangsúlyozta szerdán az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHHCR).

„Felszólítjuk az oroszországi hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon azokat, akik a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogukat gyakorolták keddenés az elmúlt hetekben országszerte tartott tüntetéseken" - fogalmazott egy közleményben Ravina Samdaszáni, az OHHCR szóvivője.
Samdaszáni szerint hivatalát "mélységesen felháborította", hogy Navalnijt börtönbüntetésre ítélték kedden próbaidejének állítólagos megsértése miatt egy 2014-es sikkasztási ítélettel kapcsolatban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a 2014-es ítéletet „önkényesnek, igazságtalannak és nyilvánvalóan észszerűtlennek" minősítette - mondta.
Az OVD-Info jogvédő szervezet szerdai közlése szerint az orosz rendőrség 1408 embert vett őrizetbe Navalnij perének keddi tárgyalása és az ítélet kihirdetését követő spontán tüntetések alatt. A rendőrség a fellépés során az ellenzéki média helyszíni jelentései és a részvevők felvételei szerint gyakran erőt és kényszerítő eszközöket - gumibotot és elektromos sokkolót - alkalmazott.
Az illetékes moszkvai bíróság kedden letöltendőre változtatta a Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést, a büntetés feltételeinek szisztematikus megszegése miatt. A szabadságvesztésbe beszámít majd az az idő, amelyet a politikus házi őrizetben töltött, így a ténylege büntetés két év és nyolc hónap. A politikus a tárgyaláson a felmentését kérte, a védői bejelentették, hogy fellebbezni fognak.
Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, fivérére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság, amit az öcs le is ült. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek.
Az EJEB 2017-es ítélete szerint a Navalnij fivérektől megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat, egyúttal felülvizsgálatot kért. Az orosz legfelsőbb bíróság ezután mégis helybenhagyta a bírósági döntést.