2024. április 20., szombat

Még az idén lemond Jeff Bezos

Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről, utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz – jelentették be a vállalat részéről helyi idő szerint kedden.

A tájékoztatás során nem jelöltek meg pontos dátumot, ám azt közölték, Jassy ősszel veszi át Bezos helyét, aki az igazgatótanács elnöke lesz. Lemondását bejelentő közleményében Bezos a döntést azzal indokolta, hogy úgy látja, a cég most van a csúcson, így ez az időszak megfelelő az átszervezésekre.

A közlemény kiemeli, hogy az Amazon már 1,3 millió embert foglalkoztat, több százmillió vásárlója van, és a világ egyik legsikeresebb cégének számít. A hírt az Amazon negyedéves pénzügyi beszámolójával együtt hozták nyilvánosságra.

Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata a tavalyi negyedik negyedévben. A keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentés szerint a cég nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október–decemberben, működési költségei pedig 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak. A nyereség 121 százalékkal 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel.