2024. március 28., csütörtök

Jövő héten kezdődik az újraoltás

Kedden 150-en vették fel a koronavírus elleni vakcinát Szabadkán

A Szabadkai Egészségház dolgozói hétfőn még nyolc csapatban dolgoztak két váltásban az új városháza épületében kialakított oltóponton, keddtől azonban 7.30-tól 15.30-ig négy csapat egészségügyi dolgozó fogadta a pácienseket.

A helyszínen dr. Nikola Filipović oltási koordinátor számolt be lapunknak a munkamenetről.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Feltehetően még csak néhány napig fogunk egy váltásban dolgozni, hisz a jövő héttől megkezdődik a korábban beoltott páciensek újraoltása, és akkor több csapatra lesz szükség. A héten továbbra is csak az előre bejelentkezett pácienseket és egészségügyi dolgozókat fogadjuk az oltási ponton. Aki nincs a listán, annak várnia kell a visszaigazoló telefonhívásra, illetve a sorára. Ma 150 regisztrált személy szerepelt a listánkon, és ők fél tizenegyig fel is vették az oltást. A holnapi oltások számára vonatkozóan még nincsenek adataink. Ezen az oltóponton az eddigiekben a kínai Sinopharm vakcináját vehették fel a jelentkezők, és tudomásom szerint a továbbiakban is így lesz – nyilatkozta a koordinátor.

Az eddigiek során a szabadkai oltóponton egy vakcinát felvett személynél sem jelentek meg mellékhatások.

– Egy személy sem panaszkodott mellékhatásokra, és a beoltottak közül nem is jött hozzánk vissza senki, hogy valamilyen észrevételt közöljön velünk. Az oltást követően minden személynek a tanácsteremben kell várakoznia fél órát, megfigyelés alatt tartjuk őket, de egy nem kívánatos mellékhatást sem jegyeztünk fel – mondta dr. Nikola Filipović.

A Szabadkai Egészségház dolgozói szerdán is fél nyolctól fél négyig várják az oltás felvételére előre regisztrált önkénteseket az oltóponton.