2024. április 19., péntek

Már a terepen is oltanak

Az Adai Egészségházban hétfőn harmincegy idős személy vette fel a Covid-19 elleni kínai védőoltást. Dr. Balog András, az intézmény igazgatója elmondta, hogy kedden házhoz viszik a kínai vakcinát annak a hat idős embernek, akik azt előzetesen igényelték Ada község területén. Az oltócsapat a helyszínen végzi el az idős személyek egészségügyi vizsgálatát és a vakcina beadását, majd fél órán keresztül megfigyelés alatt tartják őket.

Magyarkanizsán a hétvégén nem oltották a polgárokat, csupán az egészségügyi dolgozók kaphatták meg a második oltásukat, azaz a revakcinálást. Hétfőn, ahogy azt az egészségház igazgatónője, Gyólay Karolina elmondta, ötven személyt jegyeztek elő, illetve terepen is végzik a munkát. Tíz személy igényelte az otthoni beoltást, akik mozgásképtelenek. A továbbiakban is folytatódik az oltás, az ellátás folyamatos Magyarkanizsán.

Zentán is folytatódott hétfőn délelőtt az idősebb korosztályhoz tartozó polgárok Covid-19 elleni vakcinával történő oltása. Ezen a napon hatvan újabb zentai lakos vehette fel a védőoltást, valamint az egészségház terepi oltócsapata megkezdte a mozgáskorlátozott idős személyek oltását is. Hétfőn több mint egy tucat idős személyt kerestek fel otthonában, hogy beadják nekik a koronavírussal szembeni immunitás megszerzésére szolgáló védőoltást. Felvételünk az egészségházban készült hétfő délelőtt.