2024. április 20., szombat

Kétszáz utazási ügynökség bezárt

Az országban működő turisztikai irodák fele bezárt – adta hírül a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetsége (UTAS). A tájékoztatás szerint a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazat segélykéréseire és kezdeményezéseire a mai napig nem reagált a pénzügyminisztérium, és ennek következtében több mint 200 iroda döntött a végleges bezárás mellett.

A szövetség emlékeztetett, hogy a járvány miatt meghiúsult utazásokért kiadott csereutalványok megvalósítása, illetve azok kártérítése is az ügynökségek megmaradásától függ. Érthetetlen, hogy az állam miért hanyagolja azokat, akik 90 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a pandémia miatt, és akiktől a szerbiai állampolgárok pénzének megtérítése függ – hangsúlyozzák az UTAS közleményében. Ugyanitt sokadszorra is kiemelik, hogy a turisztikai irodáknak vissza nem térítendő támogatásokra lett volna szükségük a megmaradáshoz.

A Gazdasági Cégnyilvántartási Ügynökség (APR) adatai szerint 2020. március 15-étől napjainkig 94 ügynökséget töröltek a gazdasági személyek adatbázisából, a munka megszüntetését pedig 105 idegenforgalmi iroda kérte. Februártól újabb tömeges bezárásokkal lehet számolni, hisz az adóhivatal ekkor kezdi érvényesíteni a járvány miatt elhalasztott adók és járulékok behajtását – figyelmeztetnek a szövetség szakemberei. Újra hangsúlyozták, hogy az ügynökségek a több mint egyéves bevételkiesés miatt nem tudják kifizetni a követeléseket, így újfent követelik az adósságok leírását. Továbbra is kérik, hogy az állami vezetés számukra is biztosítson vissza nem térítendő támogatást, de a Fejlesztési Alap kedvezményes kölcsöneire vonatkozó elbírálás felgyorsítását is szorgalmazzák.