2024. március 29., péntek

Nem vagytok egyedül!

Bombaként robbant a hír, hogy Milena Radulović belgrádi színésznő feljelentette a rendőrségen egykori tanárát, Miroslav Mika Aleksićet, a Szívügy nevet viselő színitanoda tulajdonosát, tanárát. Miután a rendőrség vizsgálati fogságba helyezte a nemi erőszak elkövetésével gyanúsított 69 éves férfit, elindult a lavina. Színészek, színházi szakemberek, miniszterek támogatásukról biztosították és bátorították a színésznőt, aki felvállalta a nyilvánosság előtt, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor még 17 éves volt, két alkalommal is megerőszakolta az akkor 61 éves tanára.
Nagyon gyorsan még öten, majd heten, a legújabb hírek szerint pedig már húszan tettek feljelentést a nagy tekintélynek örvendő színészképző vezetője ellen. A fiatal színésznő vallomása szerint azért most szánta rá magát erre a lépésre, és nem nyolc évvel ezelőtt – amikor az eset megtörtént –, mert most ismerkedett meg egy kiskorú lánnyal, aki ugyanabba a magániskolába jár, és őt is molesztálta a tanoda vezetője. Ekkor látta be, ha nem lép, akkor tulajdonképpen bűnrészese lesz mindannak, ami a magániskola falai között történik.
Csupán két nap telt el és a „világot egyterű lakássá változtató közösségi hálón" – ahogyan Lovas Ildikó fogalmaz – három szarajevói színésznő Nisam tražila (Én nem akartam) címmel egy Facebook-oldalt indított, ahol a nemi erőszakkal és a szexuális zaklatással kapcsolatos híreket, közleményeket és az áldozatok történeteit teszik közzé. Aki kívánja, anonim maradhat. Szinte óráról órára nőtt az oldal támogatóinak száma, ezen írás születésének pillanatában 33 ezren követik ezt az oldalt.
Bosznia-Hercegovina minden részéből, Horvátországból és Szerbiából is jelentkeztek áldozatok és intézmények is. Az oldalt kezelők képtelenek a sok-sok bejegyzést közzétenni, ezért azt ígérték, hogy naponta 20-at fognak beszerkeszteni. Elborzasztó, hogy micsoda méretekben van jelen a mindennapjainkban ez a szörnyűség. Képtelenség összegezni, hogy hányféle, és milyen helyzetekben lehetnek a nők zaklatás áldozatai. Mégis talán a legtöbb ilyen bejegyzés a színészhallgatók köréből került ki. A leghangosabban a színművészeti akadémiák biztatják a hallgatókat, hogy tegyenek feljelentést, ne féljenek, az áldozatok nincsenek egyedül.
Így például a zágrábi Művészeti Akadémiára már 17 feljelentés érkezett szexuális zaklatás miatt, az ott dolgozók terhére. A tuzali Színművészeti Akadémián már többen nevén is neveztek egy zaklató tanárt, aki tagadja bűnösségét, mondván: a tehetségtelenek és azok hangoskodnak, akik rossz jegyet kaptak nála. A nemek egyenjogúságával foglalkozó boszniai minisztérium a kirobbant zaklatásügy nyomán krízisközpontokat hoz létre a nemi erőszak áldozatainak Szarajevóban, Mosztárban és Banja Lukán. A boszniai filmművészek egyesülete pedig ennek nyomán megváltoztatja etikai kódexét, amelyben előírják, hogyan kell viselkedni a színészekkel és más alkalmazottakkal a forgatáson, a szettben...
A Me Too mozgalom 2017-ben indult az Egyesült Államokban, akkor, amikor Ashley Judd színésznő és politikai aktivista a New York Timesnak Harvey Weinstein filmproducer szexuális zaklatási ügyeiről vallott. Később 91 nő tett feljelentést ellene. Ezt követően a Me Too kampánnyá duzzadt és Hollywood több neves személyisége is lebukott. Magyarországon ugyanebben az évben, a világon végsöprő Me Too kampány sodrában, Marton László rendezőt vádolták meg szexuális zaklatással és el is bocsátották a Vígszínházból meg a SZFE-ről. Ezt követően visszavonult a közéletből. 2019-ben halt meg.
Szerbiát elkerülte Me Too kampány. Nem voltak feljelentések, nem viselkedtek másként a kiszolgáltatott helyzetben lévő színésznőkkel, a hollywoodi botrányt követően sem, egyszóval nem történt semmi. Ezidáig.
Milena Radulović színésznő feljelentése azonban futótűzként terjedt el a régióban. Nálunk is reagáltak miniszterek, miniszterasszonyok, intézményvezetők, neves írók, színészek... Most a bíróságon a sor. Mika Aleksićet jelen állás szerint nyolcrendbeli nemi erőszakkal és hétrendbeli kéjelgéssel gyanúsítják. Az ügyvédek szerint nyolc év után is bizonyítható, hogy a nemi erőszak megtörtént. Mivel több kiskorú áldozatról is szó van, így a kiszabható börtönbüntetés 5–15 évig terjed. Ivica Dačić, a szerbiai parlament elnöke egyik televíziós műsorban azt mondta a most folyó botrányról, hogy akik kiskorúakat zaklatnak, azokat keményen meg kell büntetni, ő még a kasztrálást sem zárná ki.
A botrány egy pillanat alatt virtuálisan egyesítette az egykori Jugoszlávia három volt tagköztársaságát. Összefogtak az áldozatok, meg azok, akik elítélnek mindenféle erőszakot. Sokan hiányolják, hogy Montenegró még nem csatlakozott a Nem akartam mozgalomhoz.
Jó, hogy kitört ez a botrány, mert ha csak egyetlen kislányt vagy nőt is megment ez a régión végigsöprő kampány, az már siker. Meg az is, ha most tudatosul sokakban, hogy nem szabad elhallgatni semmit, nem félni kell, hanem beszélni. Milena megállított egy feltételezett elkövetőt, s ez nagy eredmény.
Egyik szülő az eset kapcsán azt írta, hogy azonnal elkezdett erről kamaszlányával beszélgetni. Ez a helyes út, ezt kell tenni. Bátorságot önteni minden zaklatást vagy erőszakot elszenvedettbe, hogy nem az a helyes, ha a hallgatással megvédi az elkövetőt, hanem az, ha feljelenti, vagy legalább a családjának elmondja. Mert: Nem vagytok egyedül!