2024. április 16., kedd

Több közlekedési balesetet is okozott, letartóztatták

A fővárosi rendőrség letartóztatta S. D.-t (1986), aki a gyanú szerint Volkswagen Passat típusú autójával, ma 14 óra körül több közlekedési balesetet is okozott Újbelgrádban.  

A Belügyminisztérium közleménye szerint a sofőr egy, a forgalomban történt verbális konfliktus után az Ifjúsági brigádok utca és a Zoran Đinđić sugárút kereszteződésénél megállította járművét, amiből két férfi szállt ki, majd a szomszédos járművekről elkezdték leszerelni a rendszámtáblákat. Ezt követően az autóval tolatásba kapcsolva a gyanúsított megrongált két járművet, mindezek után elhagyta a helyszínt.

A 35 éves sofőr a piros lámpán áthaladva ismét balesetet okozott, ekkor egy Opel Astra típusú autóval ütközött. A baleset során a másik autó sofőrje, valamint egy, a Volkswagen Passatban lévő személy megsérült.

Az illetékes ügyész parancsára S. D.-től vér- és vizeletmintát vettek elemzés céljából.

A sofőrt a közforgalom biztonságának veszélyeztetésével vádolják.

S. D.-t 48 órás vizsgálati fogságba helyezték, az ügyről a belgrádi illetékes bíróság hoz döntést.