2024. március 29., péntek

Száz körül van az aktív fertőzöttek száma Óbecsén

A községben eddig több mint 1600-an vették fel a koronavírus elleni oltást

A vártnál is nagyobb az érdeklődés Óbecse község területén az oltás iránt, eddig több mint 1600-an vehették fel a kínai Sinopharm vakcináját. A sportközpontban felállított oltóponton tegnap csaknem ötven 75 év feletti személy került sorra.

Bezzeg Margit a férjével érkezett, mindketten a veszélyeztetett csoportba tartoznak.

– Van négy unokánk és egy dédunokánk is, nagyon szeretnénk őket látogatni. Én a vakcinától és a vírustól is félek, de úgy vagyok vele, hogy talán ez segít majd abban, hogy véget vessünk ennek a nehéz helyzetnek – mondta el az asszony.

Jelena Brankov Čerevicki idős édesapját kísérte el az oltásra, de a férje és ő is felvették már a vakcinát.

– Nagyon vártuk már ezt a lehetőséget, mert szeretnénk, ha visszatérne az életünk a rendes kerékvágásba. Azt olvasom az újságokban, hogy most két évig védettek leszünk. Bármeddig is tart az oltás hatása, ha lejár, felvesszük az újabbat – jelentette ki Jelena Brankov Čerevicki.

Az oltópontot a sportközpontban állították fel (Fehér Rózsa felvétele)

Az oltópontot a sportközpontban állították fel (Fehér Rózsa felvétele)

Egy kis meglepő melegség a karban, 10 perc ücsörgés a padon és már mehet is haza a 79 éves Horváth Matild.

– Azt gondolom, hogy nem oltanának, ha nem segítene. Én arról vagyok meggyőződve, hogy fel kell venni, mert mozognom kell, bevásárolni járok, és ha elkapom a vírust, sokkal nagyobb bajom lesz, mint most – állítja Horváth Matild.

Az oltást a környező településeken nem lehet felvenni, erre csak Óbecsén van lehetőség. A válságtörzs parancsnokhelyetteseként Svetlana Vuletić alpolgármester felelős az oltás megszervezéséért.

– A sportközpontban két orvos vizsgálja a betegeket és két nővér adja be az oltást. Azoknak, akik eljönnek, az alkalmazottaink kitöltik a szükséges nyomtatványokat, így erre nekik nincs gondjuk. Ha valaki nem tud telefonon vagy elektronikus úton bejelentkezni oltásra, ezt megteheti személyesen is az óbecsei sportközponban reggel 8 órától – tudtuk meg Svetlana Vuletićtől.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet adatai szerint Óbecse község területén január 27-éig 1425 fertőzött személyt vettek nyilvántartásba, és ezen a napon 100 volt az aktív fertőzöttek száma.