2024. március 29., péntek

Újabb befektető Szenttamáson

Terjesztő központot épít az újvidéki D Sport System Kft.

Hamarosan újabb beruházó érkezik Szenttamásra, a szlovén Proteini.si vállalat, amely egészséges élelmiszereket, vitaminokat, étrend-kiegészítőket stb. forgalmaz. A vállalat a település déli oldalán, az ún. „A” ipari övezetben egy terjesztő központot hoz majd létre, az egész régiót innen látják el termékeikkel. A beruházásról szóló együttműködési szerződést Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, és Peđa Dumnić, a D Sport System vállalat ügyvezető igazgatója írta alá.

− Megelégedéssel vettem tudomásul, hogy fiatal cégként hamar megtaláltuk és megvalósítottuk az együttműködést a községet irányító felfiatalított vezetőséggel. Vállalkozásunk fejlődése jelezte, hogy újabb logisztikai terjesztő központot kell építeni, és mi Szenttamás község mellett döntöttünk. Felismertük a polgármesternek és az önkormányzatot vezető embereknek a jó energiáját, és gyorsan megegyeztünk mindenben. Mintegy ezer négyzetméteres épületnek a megépítését tervezzük, és 10 szenttamási dolgozót alkalmazunk, azzal, hogy minél több megvalósul a kitűzött tervekből, annál nagyobb lesz a beruházás, és több dolgozóra lesz szükség. Szenttamás folyamatos célállomás marad, nem szándékozunk sem elmenni, sem leállni a munkával – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Peđa Dumnić. Hozzátette, több önkormányzattal partneri viszonyban vannak, a fő cél pedig az, hogy ezeket Szenttamáson megvalósítsák.
Radivoj Debeljački polgármester sem titkolta elégedettségét.

− A község a gazdaságát a kis- és középvállalkozásokra alapozza, és a ma megkötött szerződés ennek a fejlesztési tervnek a folytatása. Lassan telik az ipari övezet, és számunkra ez a beruházás az új munkahelyek megnyitása miatt lényeges. A D Sport System vállalat jelentős összegű beruházást tervez községünkben, ami egyúttal annak a jele, hogy jó irányba haladunk, és a közeljövőben újabb befektetőkre számíthatunk. A helyi, új dolgozók mellett a cég Újvidékről hoz 10 alkalmazottat, ugyanis a stratégiailag fontos terület miatt itt lesz a vállalat igazgatóságának épülete is. Mindehhez sok üzleti sikert kívánunk – fogalmazott Szenttamás első embere.

A sajtótájékoztatón ismertették a beruházás többi részletét is, többek között azt, hogy az új épület mintegy 40 hektáros területen épül, az irodahelyiségekkel együtt 1000 négyzetméteres lesz, nagyobb raktárhelyiség felépítését is tervezik. Az első fázisban túlnyomóan középiskolai végzettségű munkavállalókat, így sofőröket, raktári dolgozókat alkalmaznak.