2024. április 20., szombat
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Guardioláék az élen

Lassan, olykor-olykor bukdácsolva haladt a szezon elején a Guardiola irányította Manchester City a Premier League 2020/2021-es idényében, mostanra azonban helyreállt a rend Manchesterben. A City kedden feltörölte a padlót a West Bromwichcsal (5:0), így a kékek a tabella élére álltak. A legnagyobb kihívó az elmúlt fordulók bukásai után nem a címvédő Liverpool, hanem a városi rivális Manchester United lehet, amely egypontnyi távolságból követi Sterlingéket.

A City egészen a dobogó csúcsáig száguldott (Fotó: Beta/AP)

A City egészen a dobogó csúcsáig száguldott (Fotó: Beta/AP)

Olaszországban és Spanyolországban eközben további kupafordulókat rendeztek. A Coppa Italia negyeddöntőjében milánói derbire került sor: a hihetetlen izgalmakat hozó parázs csatán Ibrahimović előbb hős, majd bűnbak lett a Rossonerinél. A svéd csatár az első félidőben vezetést szerzett a Milannak, de a fordulás után második sárga lapját is begyűjtötte. Az emberelőnybe kerülő Inter Lukaku tizenegyesével egalizált, a bírói ráadás 7. percében pedig Eriksen lőtt tökéletes szabadrúgást, ezzel a Nerazzurri kiejtette Pioli gárdáját.

Spanyolországban a Király-kupa nyolcaddöntőjében a Betis és a Sociedad vívott nagy csatát: a két piros lapot hozó találkozón a sevillai gárda a hosszabbításban végül 3:1-gyel felülmúlta a baszkokat. A Sociedad ugyan lőtt gólt, de a VAR les címén jogosan érvénytelenítette a reménykeltő találatot.

Angol bajnokság, a 20. fordulóban: Crystal Palace–West Ham 2:3, Newcastle–Leeds 1:2, Southampton–Arsenal 1:3, West Bromwich–Manchester City 0:5. Az élcsoport: Manchester City (–1) 41, Manchester United (–1) 40, Leicester 38 pont stb. FA-kupa, 1/16: Bournemouth–Crawley 2:1. Olasz kupa, negyeddöntő: Inter–Milan 2:1. Spanyol Király-kupa, nyolcaddöntő: Valladolid–Levante 2:4, Betis–Sociedad 1:1 (hosszabbítás után 3:1), Girona–Villarreal 0:1.