2024. április 20., szombat

Tiszta szívvel

Karl Stengel (1925, Újvidék – 2017, Loro Ciuffenna) magyar származású festőművész életműve előtt tiszteleg a római Collegium Hungaricumban megszervezett kiállítás

Első kiállítása 1943-ban, egy szibériai fogolytáborban volt: Karl Stengel cementzsákra készült faszén rajzain egy katonatisztnek akadt meg a szeme, aki ezután papírt és ceruzát adott a fiúnak, hogy rajzolja meg a portréját. Stengel ettől kezdve sok időt töltött az orosz őrök portréinak a rajzolásával, de megörökítette sorstársait, barátait is. Munkáiból végül a lágerigazgatóság főépüéletében egy kiállítást is szerveztek.

Hetvenhét évvel később Tiszta szívvel címmel mintegy ötven alkotáson keresztül mutatja be Karl Stengel magyar származású festő életművét a római Collegium Hungaricum kiállítása. A tárlat nem titkolt célja az, hogy közelebbről is megismertesse a római közönséget a közelmúltban elhunyt festő műveivel. Pedig meglehet: az 1925. szeptember 19-én Újvidéken született Karl Stengel munkásságát jóval többen ismerik Olaszországban, mint Magyarországon vagy Szerbiában.

A római Collegium Hungaricumban megszervezett kiállítás ötletgazdája és kurátora Beth Vermeer művészettörténész volt, aki írásban válaszolt kérdéseinkre.

Hogyan találkozott Ön Karl Stengel munkáival? – Karl Stengel munkásságát én a halála után ismertem meg. Özvegye, Camilla Paul-Stengel német költőnő közös ismerőseink révén küldött nekem egy könyvet a férje rajzaival. Miután elolvastam a könyvet, felhívtam és találkoztunk a toszkán Loro Ciuffennában, ahol először láthattam eredetiben a munkáit – rajzokat, festményeket, gouache-okat, művészeti könyveket és naplókat – a műtermében. Akkor döntöttem el, hogy egy kiállításon is bemutatom a műveit. Én konceptuális kurátor vagyok, a projektjeimben a tér, az építészeti tartalom határozza meg a kiállítás kereteit, és rendes körülmények között ezekhez az általam megálmodott témákhoz kérek munkákat a művészektől. Ezúttal erre nem volt lehetőségem, a megérzéseimre kellett hagyatkoznom, és gondolatban cseréltem eszmét Stengellel. A tervem az volt, hogy a műveit a genovai Szent Ágoston Múzeum 15. és 16. századi mesterei mellé helyezem, amit az intézmény igazgatója is lelkesen fogadott – így kezdődött a mi ismeretségünk. A múlt év végén megnyitott tárlat az 1927 óta a római római Collegium Hungaricumnak (korábbi nevén Római Magyar Akadémiának) otthont adó, Borromini-tervezte Falconieri palota aulájában kapott helyet. Miként szerették volna megismertetni a római közönséggel a magyar származású művész munkásságát? – A palota aulájában az érdeklődőket elsőként Camilla Paul-Stengel Sich treiben lassen (Engedni a sodródásnak) című riportfilmje fogadta, amelyben Stengel önmagáról, valamint műveiről beszél. A tárlat tizenöt festményt, harminc rajzot, metszetet, gouache-t, továbbá egy ritka könyvsorozatot mutatott be Stengeltől – ez utóbbi a művész azon illusztrációit tartalmazza, amelyekkel neves írók, költők emléke előtt tiszteleg. Az irodalom és a költészet olyan csodás utakat nyitott meg a számára, melyeken át kifejezhette a világról és a létezésről alkotott benyomásait, aktuális lelkiállapotát és belső labirintusait. Alkotásait Liszt, Bach, Rachmanyinov, Prokofjev, Stravinsky, Schumann, Ravel, Debussy Bartók zenéje, Pasolini filmjei, Yvan Goll, Antonio Tabucchi, Giuseppe Ungaretti, Samuel Beckett, Jorge Borges, Fernando Pessoa, Charles Bukowski, Ady Endre és mások művei inspirálták. A kiállítás anyaga részben a művész toszkánai műterméből, részben a firenzei Stengel-gyűjteményből származik, és híven tükrözik Karl Stengel művészi tevékenységét a hetvenes évektől egészen 2017. június 25-én bekövetkezett haláláig.

Mit lehet tudni az újvidéki születésű művész gyermekkoráról és a szibériai fogolytáborból való szabadulása utáni életéről?

– Rendkívül érzelmes, szenvedélyes és érzékeny gyerek volt. Kora gyermekkorától kezdve rajzolt, különösen a fekete és a fehér kontrasztja izgatta. Imádta a Dunát, számára az jelentette az igazi szabadságot, amikor evezhetett a folyón. A fogolytáborból való szabadulását követően Budapesten telepedett le, ahol festészetet és grafikát tanult. A szocialista realizmus kora volt ez, nem sok lehetőség volt művészi individualizmusra, expresszív stílusra, kreativitásra, Stengel 1956-ban el is hagyta Magyarországot. Menekülttársaival egy kimerítő utazás után érkeztek meg Salzburgba, ahol az amerikaiak által felállított gyűjtőtáborban jól jött a németül és angolul is beszélő magyar festő nyelvtudása. Bár felkínálták neki a lehetőséget, hogy Amerikában telepedjen le, ő Európát választotta, mert európai akart maradni és Európában akart tanulni. Így került Münchenbe, ahol tanulmányait a Képzőművészeti Akadémián folytatta. Néhány év múlva Spanyolországba költözött, de végül visszatért Müchenbe, ahol tanítani kezdett. A hetvenes évektől kezdve számos kiállításon vett részt többek között Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Romániában, az Egyesült Államokban, valamint Mexikóban. Életének utolsó 27 évét Olaszországban töltötte: Toszkána volt az a hely, ahol ismét otthonra lelt.

Miért Tiszta szívvel lett a római kiállítás címe?

– A legtöbb projektemben az irodalom és a költészet szorosan kapcsolódik a vizuális művészetekhez, a zenéhez és a színházhoz. A római Collegium Hungaricum kiállításának a tervezésekor tanulmányoztam Stengel kapcsolatát a magyar írókkal, költőkkel. Rajongott Ady Endréért, eredetiben olvasta a verseit – a hazaszeretet, a hit, a szerelem, az individualizmus, a modernség kötötte őket össze. József Attila Tiszta szívvel című versét is nagyon szerette, akinek a költészetét áthatja egyfajta melankólia és a szabad asszociációk gyakori használata – ebben hasonlóságot mutat Stengel több absztrakt alkotásával is.

A zene és az irodalom mellett mi inspirálta még Stengelt?

– Második feleségével, Camillával sokat utaztak, és bárhol is járt, nagy figyelmet szentelt a hagyományoknak, a történelemnek, az ott élő embereknek. Üzbegisztáni, azerbejdzsáni és líbiai útjai különösen nagy hatással voltak a technikájára, egy ideig homokot is kevert a festményeibe, és a nyolcvanas években a sivatag színei és ezeknek az országoknak a kalligráfiái is megjelentek a művein.

Sokféle műfajban alkotott, festmények, rajzok, szobrok, gouache-ok, rézkarcok kerültek ki a kezei közül. A rajzai szenvedésének és fájdalmának a metaforái voltak, a festmények pedig főleg olyan absztrakciók, amelyeket én a figurális tartalmak redukcióinak látok.

Szerbiában és Magyarországon láthatja-e majd a közönség Stengel alkotásait?

– Stengel nagyon fontosnak tartotta azt, hogy a festményeit és a rajzait eredetiben is meg lehessen tekinteni, ezért élete alkonyán Firenzében megnyitott egy a munkásságát bemutató kicsi múzeumot. Művészi hagyatéka gondozóinak azt is meghagyta, hogy alkotásaiból adományozzanak a világ különböző tájain található múzeumoknak. Özvegyével azt szeretnénk, hogy a közeljövőben Karl Stengel műveit szülővárosában, Újvidéken és Magyarországon is megismerhesse a közönség.