2024. március 28., csütörtök

Fahalászok a Tiszán

A zentai révkapitányságnál gyűjtik az uszadék fát

A szőke Tisza nagyon sok hordalékot hoz magával a Dunáig vezető több száz kilométeres útja során. A lebegő iszap mellett rengeteg szemét úszik a víz felszínén, de szerencsére nemcsak használhatatlan pillepalackokat, hanem faágakat, kisebb-nagyobb rönköket, fatörzseket is magával ragad és tovasodor az időnként meg-megáradó szeszélyes alföldi folyónk.

Január közepén a kiadós csapadéknak köszönhetően egy kisebb, másfél–két méteres árhullám vonult le a Tiszán, miközben a hullámtérről magával ragadta a letört száraz ágakat, kidőlt fákat. A folyó magyarországi szakaszán tiltják a víz felszínén úszó hordalékfa csónakból való kihalászását. A Tisza, belépve Vajdaságba, áradások idején jelentős mennyiségű uszadék fát hoz magával. A határ közelében a folyó jobb partján fekvő első település Martonos. Ezen a fogyatkozó lélekszámú, zömében magyarlakta településen több család is foglalkozik hordalékfagyűjtéssel és tűzifaként való értékesítésével. Magyarkanizsa és továbbhaladva Adorján mellett is többen gyűjtik rendszeresen a Tiszából az uszadék fát. A szorgalmas faszedők sem győzik azonban kihalászni a vízben sodródó fadarabokat, rönköket. Zentánál a rakparthoz rögzített dokkhoz van kikötve a révkapitányság hajóforgalmat ellenőrző inspekciós hajója, amely a sodródó hordalékfa útját állja. Áradások idején rendszeresen el kell távolítani a dokkot rögzítő drótköteleken és a járőrhajó elején fennakadó uszadék fát. Ezt a munkát Boros Márton nyugdíjas végzi.

Boros Márton a révkapitányságnál kihalászott fával

Boros Márton a révkapitányságnál kihalászott fával

– Amikor egy-egy nagyobb farönköket sodor a víz magával, a hordalékot Zentánál a jobb part mentén éppen a kikötött vízi járművekre viszi rá. Áradáskor a gyorsabb vízfolyás miatt nagyobb veszélyt jelentenek az uszadékok a csónakokra és a hajóforgalomra. Már hát éve a révkapitányság alkalmazásában állok, karbantartóként mindennap ügyelni kell, és a felgyülemlő hordalékot kihalászom háromágú csáklyával. A parton összegyűjtött ágak és rönkök kiszáradnak, utána alkalmas tűzifának. Ami fát kihalászok a Tiszából, annak egy részét eladom, a többi meg kiadja a család téli tüzelőjét. Jól jön egy kis mellékkereset, mivel tavaly is fennakadás volt a fizetések folyósításával a révkapitányságon. Általában vékonyabb nyárfa- és fűzfaágakat hoz a folyó, a vastagabb vizes rönkök kiemelése már nehezebb feladat, a fiam is szokott segíteni – mondta Boros Márton fahalász.