A kálvária tovább folytatódik. A múltkor ugyanis megjelent nálam a lakók egyesületének elnöke, és közölte velem, túl hangosan zenélek.
Persze, én sem hagytam abba a gyakorlást, ebben a korlátozásokkal teli világban mindenkinek találnia kell valamit, amitől nem kattan be, nekem pedig ez a zene.
Csendesebb lettem, de ez sem hatott. Az elnök bevett a lakók Viber-csoportjába. Ott, a vártnál melegebb fogadtatásban részesültem, ami meglehetősen meglepett. Volt, aki még meg is dicsérte a zenei ízlésem…
Akkor szólt a szomszédlány, hogy márpedig le kéne nyugodnom a fenébe, mert itt összesen csak három vagy négy lakó ideges.
Abból az egyik én vagyok, aki azt hiszi alaptalanul, hogy meg akarja lincselni az egész épület. A másik az a huszonéves fickó, akit minden zaj idegesít. Ő akarta feljelenteni a süket öreg nénit is a múltkor, mert hangosan üvölt nála a tévé. Na most, miatta ideges a lakóegyesületi elnök is, mert a fiatal férfi minden vélt vagy valós hülyeségért az ő fülét rágja.
A szomszédlányt is a fickó idegesíti, mert igazi igazságbajnok, és úgy van vele, hogy az ilyen „fejlődésben visszamaradt társadalmi söpredékeket” (a lány szavai) meg kéne jól verni.
Az is lehet azonban, hogy egy kis, alternatív stresszoldásra kell elvinni az ipsét, lehetőleg egy tapasztaltabb madámhoz, aki kihúzná a méregfogát. Ezt persze az elnök ajánlotta, mindketten támogattuk, szinte azonnal.
A lényeg: fülhallgatókat veszek. Olcsóbbnak tűnik, mint megint költözni. Olcsóbbnak, mint büntetést fizetni súlyos testi sértésért. De a jelenlegi nyitvatartási korlátozások és az ünnepek előtti felszaporodott munka miatt nem feltétlenül lesz egyszerűbb a megoldás.
Meg amúgy is, a szomszédlány csak a megfelelő alkalmat várja, hogy behúzzon a fazonnak. Nem veszem el az örömét. Nem olyan családból származom én.
