2024. április 20., szombat

A téli szolgálatok felkészültek a kihívásokra

Készül a tervdokumentáció a topolyai község diákjainak biztonsága érdekében – Dr. Zoran Tasić tartományi titkárhelyettes Topolyán

A Tartományi Energetikai, Építkezés- és Közlekedésügyi Titkárság képviselői a terepen is meggyőződnek a téli szolgálatok felkészültségéről, és egyeztetéseket folytatnak az önkormányzatok vezetőivel is, hiszen a hatékonyságot a koordinált együttműködés sokban tudja fokozni. Tegnap Dr. Zoran Tasić tartományi energetikai, építkezés- és közlekedésügyi titkárhelyettes látogatott el Topolyára. Szatmári Adrián községi elnökkel folytatott megbeszéléseket és egyeztetéseket, majd az önkormányzat képviselőivel közösen kilátogattak az autópálya melletti útkarbantartási, téli szolgálat telephelyére. A telephely vezetője beszámolt arról, hogy a munkagépek bármikor bevethetők, illetve elegendő mennyiségű ipari só és zúzott kő van a raktáraikban. Észak-bácskai körútja során Topolyán kívül Szabadkára és Kishegyesre is ellátogatott a titkárhelyettes.

Dr. Zoran Tasić a Topolyán adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nagyon fontos ebben a téli időszakban – de az év minden szakában – összehangolni az utak karbantartási munkálatait. Az a cél, hogy télen is és az évszaktól függetlenül mindig jól járhatók legyenek az utak. Elhangzott, hogy a titkárság célja, hogy a következő négy évben felszerelje az összes iskolát, illetve a környéküket a megfelelő közlekedési jelekkel és a közlekedés biztonságát segítő felszereléssel.

A titkárhelyettes kiemelte, hogy a tartomány területén található mintegy 500 oktatási intézmény környékét tervezik horizontális és vertikális útjelekkel és közlekedésbiztonsági eszközökkel ellátni, mert a legfontosabb a gyerekek biztonsága. Ígérete szerint a következő négy évben minden oktatási intézmény sorra kerül.
A titkárhelyettes elismerően nyilatkozott a Topolyán a látottakról. Szerinte Topolyán kitűnően megszervezték az utak karbantartását. A községi törzskar együttműködése kiváló az útkarbantartásban illetékes Komgrad Közvállalattal és VojPuttal is. A rendkívüli helyzetek községi törzskara egyébként rendszeresen üléseket tartott az elmúlt időszakban, és a járványügyi helyzettel kapcsolatos döntések mellett napirenden szerepelt a téli szolgálatok működése is. A Komgrad Közvállalat jelentését is meghallgatták a törzskar ülésein, és megállapítást nyert, hogy felkészültek arra is, ha a tél zord időt hozna.

A tartományi titkárhelyettes és a topolyai vendéglátók az autópálya melletti útkarbantartási, téli szolgálat telephelyén

A tartományi titkárhelyettes és a topolyai vendéglátók az autópálya melletti útkarbantartási, téli szolgálat telephelyén

Szatmári Adrián elmondta, hogy máris készül a tervdokumentáció a község iskolái környékének közlekedési jelekkel való felszerelésére vonatkozóan. A megbeszélések nyomán pedig magát a beruházást tartományi eszközökből szeretnék megvalósítani. Folyamatos a koordináció és a kapcsolattartás a téli szolgálatok között, a Komgrad és a VojPut mellett a helyi közösség is bekapcsolódik a munkába, ha arra szükség mutatkozna.
A főútvonalak a VojPut hatáskörébe tartoznak a topolyai község területén. Emellett még 121 kilométernyi út, utca, terület tisztítása tartozik a Komgrad hatáskörébe. A közvállalatban meghatározták a prioritásokat, ennek alapján először a Csantavéri utat a vasúti átjárótól a karkatúri baromfifarmig takarítják el mintegy 3 kilométer hosszúságban, majd következnek az utcák, terek, illetve az útszakaszok: a Corvin Mátyás, Szent István, Hős Pinki, Dr. Aleksandar Šijačić, Széles, Jovan Popović, és a Branko Radičević utcák, a Szent Illés tér, a Fő utca egy szakasza, a Vasa Pelagić és az Edvard Kardelj utca, a Vid napja utca és a várost elkerülő, a Zentai és Becsei utat összekötő út, a Harcos utca, az áruház melletti és a Vajdasági Bank mögötti parkolónak a megtisztítása. Az említett városrészek élveznek előnyt a hóeltakarítás során, ha arra szükség adódik.