2024. március 29., péntek
GUNARAS

Ursula nővér, a vonalkövető robot

A gunarasi iskola sikere az informatika világában

A gunarasi Dózsa György Általános Iskola csapata, a Gunarasi Gallok harmadik helyezést ért el az Edu Robotics Cup informatikai diákversenyen. A csapat felkészítő tanárát, Kókai Róbert informatikust, a versenyen szerzett tapasztalatokról kérdeztük.

Hanyadik alkalommal vettek részt a versenyen?
– Abszolút kezdők vagyunk, úgyhogy ez volt az első versenyünk. Mi csak a zentai táborban voltunk tavaly tavasszal, ott szerették meg a gyerekek a legórobotot. Nagy lelkesedéssel indultunk! Hatalmas köszönettel tartozunk dr. Námesztovszki Zsoltnak, mert ő az, aki ezt nagyon támogatja.

Milyen projekttel indult a csapat?
– Kids kategóriában indult a csapatunk, melynek tagjai Gál Szilárd, Horvát Noémi és Gere Kornél voltak. Kis csapatunk besegítői Zabos Dénes, aki színészi játékával, valamint Mirijić Anthea operatőri munkásságával segítette a csapatunk robotjáról szóló bemutatófilmnek a kivitelezését. A versenymunkánk neve Ursula nővér volt. Az ötlet magvát az öregedő lakosság képezte, egy olyan vonalkövető robotot készítettünk, amely a nagyinak odaviszi az orvosságot. Tehát odamegy a robot, akkor a nagyi alá teszi a színes lapocskát, és a megfelelő színű lap alapján a megfelelő színű gyógyszert hozza oda. Két színt használtunk, pirosat és kéket.
Örültek a helyezésnek?
– Persze, hogy örültünk! Egyetlenegy feltételünk, elvárásunk volt, hogy ne legyünk utolsók. Mint felkészítő tanár, próbáltam nem nyomás alá helyezni őket, hiszen általános iskolások. A gyerekek nagyon aktívak voltak. A tanárnak mindig ott kellett lennie a háttérben, hiszen egy összetett dolog került kivitelezésre. Mögöttük kell lenni, és segíteni, elmagyarázni azt, hogyan kell egy ilyen összetett dolgot végigcsinálni. Az összetett problémát kisebb lépésekre bontani, megoldani, és haladni tovább.

Mennyire érdeklődnek a diákok a robotika, a technika iránt?
– Nagyon nagy az igény! A műszaki és technológiai ismereteknek a hetedik osztályban elég komoly szerepük van. Persze, hogy nagy az érdeklődés, a cél az volt, hogy beinduljon az egész foglalkozás az iskolánkban. Szakkörön tudunk ezzel foglalkozni, nem hagyjuk abba, hanem fejlődünk tovább, hiszen a programozás terén mindig van mit tanulni.

 A gunarasi iskolába jelenleg 107 diák jár, a Szent Száva- napot az idén online tartják, tehát a diákok otthonról, a világháló segítségével kapcsolódnak be az ünnepi programba: három tanárnő készített ismeretterjesztő előadást és játékos feladatokat erre a napra. Csikós Hermina, a tanintézmény igazgatója azt is elmondta, hogy az utóbbi években nagyon sokat fejlődött az iskola a műszaki felszerelést illetően. Modern informatikai szaktanterem áll rendelkezésre, emellett minden tanteremben van számítógép, kivetítő, és öt okostábla is rendelkezésre áll, melyeket folyamatosan használnak a tanítás során. Az Edu Robotics Cup robotépítő versenyen elért eredmény is bizonyítja, hogy megfelelő  támogatással egy kis falusi iskola diákjai is lépést tudnak tartani az informatika világával.