2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Újabb vakcinaszállítmányokat ígérnek

Az immunizáltak május 1. és október 1. között valószínűleg szabadon utazhatnak Görögországba

Kedd óta kizárólag azok kapják meg a koronavírus elleni védőoltást, akik ezt korábban online, vagy telefonon igényelték, majd időpontot is kaptak. A járvány ideje alatt semmi szükség arra, hogy tumultus alakuljon ki, hiszen az negatívan befolyásolhatja a járványhelyzetet, jegyezte meg Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva, hozzátéve, hogy a továbbiakban a kezdetben megfogalmazott terv alapján folytatódik az immunizáció.

– Ami magát a védőoltást illeti, a Pfizer-BioNTech védőoltásából hétfőn 11.700 adagnyi érkezett, egy hét múlva 9300 adagnyi esedékes, február 15-én 40.900, majd február 22-én 46.800 adag. Egy hét múlva 250 ezer adagnyi Szputnyik V vakcina érkezhet. Az AstraZenecával 800 ezer adagnyi védőoltás megvásárlásáról tárgyalunk, de kínai vakcina is érkezik a jövőben – taglalta Mirsad Đerlek.
Valamivel ezt a nyilatkozatot követően Aleksandar Vučić államfő az Instagram profilján közzétett videoüzenetben azt mondta, kora reggel további 10 ezer adagnyi védőoltás érkezett, ám nem pontosított, hogy melyik gyártóé.

„ELÉG SOKKHATÁS ÉRTE MÁR AZ EMBEREKET"
A járványhelyzet stabilizálódása az egészségügyi rendszer leterheltségének a tekintetében is érezteti pozitív hatását, a korábbiakhoz képest kevesebb Covid-páciensnek van szüksége kórházi gyógykezelésre, közölte az egészségügyi miniszter és a Covid-kórházak vezetői egyeztetését követően megtartott sajtótájékoztatón Goran Stevanović, a belgrádi Fertőző és Trópusi Megbetegedések Klinikájának igazgatója. Mint hozzátette, szinte minden intézményben megkezdődött bizonyos kapacitások felszabadítása a nem Covid-páciensek számára.
A folytatásban Mijomir Pelemiš infektológus a brit vírustörzs témájára tért ki, mondván, a lakosságot az elmúlt egy évben elég sokkhatás érte már, semmi szükség a pánikkeltésre. Az említett vírustörzs az átlagpolgár számára semmit nem jelent, az egyelőre esetleg a kutatók számára érdekes, emelte ki Pelemiš, hozzátéve, a kutatóknak eddig csupán azt sikerült bebizonyítaniuk, hogy a brit vírustörzs gyorsabban terjed, ám a jelenleg alkalmazott óvintézkedések továbbra is hatékonyak. Az óvintézkedések betartása és a minél tömegesebb immunizáció – ez szükséges ahhoz, hogy a járványt megfékezzék, húzta alá a szakértő.

AZ AKTUÁLIS MUTATÓK
A keddi járványjelentés szerint országszerte 13.488 koronavírustesztet végeztek el, ebből 2080 volt pozitív (15,4 százalék). Egy nap leforgása alatt 19 Covid-páciens hunyt el, 3924 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 1,01 százalék. A kórházakban 4379 Covid-pácienst gyógykezelnek, 168-at pedig mesterségesen lélegeztetnek.
A tartományban előző nap 320 volt az esetszám, 98 Újvidéken, az aktív esetek száma pedig 8040.

Pásztor István is felvette
Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke Facebook-bejegyzésben közölte, hogy tegnap reggel beoltatta magát a koronavírus elleni védőoltással. Hozzátette, hogy a kínai vakcinát kapta meg, mert álláspontja szerint „nem a vakcina származási országa számít, hanem az, hogy minél előbb hozzájussunk".

Az oltottak szabadon utazhatnak
Tatjana Matić szerb és Harisz Teoharisz görög idegenforgalmi miniszter online tárgyaláson állapodtak meg annak az egyetértési megállapodásnak az aláírásáról, amely a két ország állampolgárainak az utazási szabályairól rendelkezik, a május 1. és október 1. közötti időszakban. Az adott országba szabadon utazhat be a másik ország azon állampolgára, aki megkapta a vakcinát – az oltási bizonylatot kölcsönösen elismerik –, míg a többi utazónak rendelkeznie kell a negatív PCR- vagy antigén-teszttel, közölte Tatjana Matić a B92 hírportál összeállítása szerint.