2024. március 28., csütörtök

Az új mutáns ellen is hatásos a Moderna vakcinája amerikai tudósok szerint

Az új koronavírus fertőzőképesebb, új variánsa ellen is védelmet nyújt a Moderna oltóanyaga, állítják amerikai tudósok, akik a vakcina hatékonyságát vizsgálták az Egyesült Királyságban és a Dél-Afrikában elterjedt mutációval szemben.

Az első vizsgálatok tapasztalatai szerint a szervezetben az oltás hatására termelődött antitestek képesek felvenni a harcot az új vírusvariánssal szemben is.

Az amerikai kutatók hozzáteszik, hogy további, nagyobb számban végzett vizsgálatoknak is meg kell erősíteniük az első eredményeket.

A kutatás jelentőségét az adja, hogy több országban nagyon gyorsan elterjedt az új koronavírus fertőzőképesebb mutánsa.

A brit egészségügyi szakemberek észrevételei szerint 70 százalékkal gyorsabban képes terjedni az új mutáns. Németországban is fokozott elővigyázatosságra intenek szakemberek az új variáns megjelenésével.

Több egészségügyi dolgozó vonta le azt a következtetést, hogy az új koronavírus új változata amellett, hogy fertőzőképesebb, de nagyobb arányban okoz halálozást.

A virológusok ezért vizsgálják az oltóanyagok esetében, hogy védelmet nyújtanak-e az új vírusvariációval szemben is. Az első eredmények alapján a Pfizer-BioNtech oltóanyaga is hatásosnak ígérkezik az új mutációval szemben.