2024. március 28., csütörtök

Fény derülhet a Hunyadiak származására

Archeogenetikai mintát vettek Corvin János csontjaiból

Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása – mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészetkutató Központjának vezetője.

Mátyás király fiát és unokáját, Corvin Jánost és Kristófot a horvátországi lepoglavai pálos kolostorban temették el. Sírjukat a 19. században már kutatták, mégis reménykedni lehetett abban, hogy jó állapotban maradtak meg a csontok – emelte ki Makoldi Miklós.
Hozzátette: szerencsére így is történt, a sír fedlapjának eltávolítása után sikerült azonosítani egy 30 év körüli férfi és egy hatéves kisfiú maradványait. A felnőtt csípőjén elváltozásokat találtak, ami egyértelműen sántaságra utal, és ezt Corvin János esetében említik is a szöveges források. Ebből is arra következtetnek, hogy valóban Mátyás király fiának és unokájának földi maradványait tárták fel.
A csontokból archeogenetikai mintát vettek, ami segíthet Mátyás király maradványainak azonosításában is. Az uralkodót számos más magyar királyhoz hasonlóan a székesfehérvári bazilikában temették el, ám a csontok a török idők dúlásának következtében összekeveredtek. A bazilika területén megtalált csontok, köztük királyok, püspökök és főurak maradványai jelenleg teljesen összekeverve az Osszáriumban nyugszanak.
Ha sikerül azonosítani Mátyás csontjait, akkor lehetőség nyílik méltó körülmények között újratemetni a királyt – hangsúlyozta Makoldi Miklós. Kitért arra is: a csontokból vett minták elemzése pár hónapot vesz igénybe. Ezt követheti majd az Osszárium felnyitása, és az ott egybegyűjtött nagyjából 600 csont elemzése, azonosítása.
Nemcsak Mátyás király méltó eltemetése lesz lehetséges, hanem apjának, a nándorfehérvári győzőnek egyelőre rejtélynek számító, és sokat vitatott származására is fény derülhet? Apai ágon kun, román vagy esetleg szerb származású volt, netalán mint sokan gondolják Luxemburgi Zsigmond magyar király és német–római császár törvénytelen fiaként és támogatottjaként emelkedhetett kisnemesből az ország nagyjai közé? Hasonlóképp mint Corvin János Mátyás törvénytelen fiaként.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán egy hete szerdán közzétett videóban arról beszélt, hogy ha Hunyadi Mátyás természetes fiának, Corvin Jánosnak a földi maradványaiból vett minta alkalmas lesz az archeogenetikai vizsgálatra, akkor meghatározható lesz egy, csak férfiak között öröklődő génszakasza. Ezután pedig Mátyás király maradványainak beazonosítása mellett a híres család eredetét övező kérdésekre is válasz adható.
A magyar történelem egyik legnagyobb uralkodóját el így lehet temetni, végre méltó nyughelyre találhat, ahol egy nemzeti kegyhely jöhet létre – tette hozzá a miniszter.