2024. március 29., péntek

Dárdai máris visszatérhet a Herthához

A Kicker című szaklap úgy tudja, hogy már hétfőn (ma) bemutatják Dárdai Pált a Hertha BSC futballklubnál, mint a csapat régi-új vezetőedzőjét.

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert, és utódként szinte azonnal felvetődött a magyar szakember neve, aki 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát, jelenleg pedig a klub utánpótlásában tevékenykedik.

A Kicker úgy tudja, hogy Dárdai segítője a hozzá hasonlóan ex-Hertha-játékos Andreas Neuendorf lesz, aki most az U23-asokat irányítja.

Az 54 éves Labbadia tavaly áprilisban vette át a fővárosiak kispadját Alexander Nouritól, és megmentette a csapatot a kieséstől, de a jelenlegi szezonban a gárda adós maradt a jó teljesítménnyel, és pillanatnyilag csak 14. a tabellán. Preetz már 25 éve dolgozott a klubnál, és 11 éve alkalmazták menedzserként.