2024. április 19., péntek

New York-i tőzsde Belgrádban

A világjárvány ellenére is virágzik a szerbiai ingatlanpiac

Tízszázalékos növekedés volt tapasztalható a szerbiai ingatlanpiacon a múlt év utolsó negyedében, így több mint 300 millió eurós forgalmat valósított meg az ágazat. A legtöbbet a lakásokért fizettek az új tulajdonosok: 2020 utolsó három hónapjában több mint 700 millió eurót költöttek erre a célra. Ugyanekkor 50 százalékkal több építkezési telket értékesítettek az országban, mint 2019 azonos időszakában – áll a Köztársasági Geodéziai Intézet jelentésében.

Ugyanitt kiemelik, hogy az említett időszakban a közjegyzők és a bíróságok 45 ezer adásvételi szerződést továbbítottak az intézetnek. Az ingatlanpiac sokkal előbb lábra állt a világjárvány hatásától, mint azt bárki is remélni merte volna – mondta Dragana Milićević Sekulić, a földmérő intézet szakmunkatársa, aki szerint 2020. júniusától az év végéig „hihetetlen gyógyulás” következett be.

Mind több külföldi befektető érdeklődik hazai ingatlanpiac iránt. Jelentősen nőtt a kereslet mind a megfelelő telkekért, mind a munkálatokat kivitelezőkért is: a szerbiai építőipar jelenleg munkerőhiánnyal küzd, ezért sok török munkást alkalmaz – mondta a Szerbiai RTV-nek Miroslav Radovanović, a Greda Valjevo vállalat egyik vezető alkalmazottja. Hozzátette, hogy a legtöbb lakás már az építés ideje alatt elkel.

A fővárosban az attraktív helyeken épülő új ingatlanok négyzetméteréért már a befejezésük előtt 2-3 ezer eurót fizetnek. A tizenhárom legdrágábban értékesített lakás négyzetmétere meghaladta a 8 ezer eurót. Ezek a még építés alatt álló, 42 emeletes Kula Beograd (belgrádi torony) elnevezésű épületben keltek el. A 168 méter magas tornyot egyébként a Belgrád Víziváros projektum keretében építik a Száva partján, ahol a lakások négyzetméteréért legkevesebb 2,5 ezer eurót kell fizetniük azoknak, akik a főváros legatraktívabb épületében szeretnének élni. Nikola Nedeljković, a víziváros igazgatója szerint a vásárlók főként szerb állampolgárok, de szép számban akadnak külföldiek is. A online foglalás bevezetésével ugyanis lehetőséget adtak arra, hogy az Európai Unió országaiból éppoly mértékű érdeklődés érkezzen, mint Kínából és a közel-keleti országokból – magyarázta az igazgató.

A belgrádi lakások értékesítésével 434 millió eurós forgalmat valósított meg a negyed év alatt a szerb ingatlanpiac. Az ágazat oly mértékben fejlődött, hogy még a nyugat-európai standard ingatlanpiac kereteiből is kilépett – állítja Nebojša Nešovanović, a CBRE nemzetközi ingatlanközvetítő vállalat szerbiai kirendeltségének munkatársa. A szakember szerint a kielégítő nyereségek és a befektetők érdekeltsége alapján a szerbiai piacot jelenleg a New York-i ingatlantőzsdéhez lehet hasonlítani.