2024. március 28., csütörtök
TÓTHFALU

Az akadémián is elkezdődött a munka

A napokban a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémián is véget ért a téli pihenő, az akadémia U19-es, U17-es és U15-ös csapatai ugyanis január 19-én megkezdték a felkészülést a tavaszi idényre. Az első edzés fizikai felmérésekkel kezdődött, majd a fiúk fociztak egy jót a hóval borított műfüves pályán. A tóthfaluiak korosztályos csapatai az edzések mellett néhány nap múlva már barátságos mérkőzéseket is játszanak: az ifigárda január 26-án a zombori Radnički, a serdülőcsapat pedig négy nap múlva a szabadkai Spartacus megfelelő együttese ellen lép pályára.

Január 20-án egyébként a Nyers István Akadémiával szorosan együttműködő adorjáni Tisza is Tóthfaluban kezdte el a felkészülést. A III. ligás együttes első felkészülési mérkőzését január 30-án az akadémia U19-es csapata ellen játssza, utána pedig a topolyai TSC és a szabadkai Spartacus ifi focistái lesznek a zöld-fehérek ellenfelei. Tóthfaluban decemberben sem állt le az élet, hiszen megkezdték az akadémia műfüves pályájának bekerítését, és a pálya körül felállították a reflektorokat tartó oszlopokat, így hamarosan a műfüvön is lehet majd bajnoki mérkőzéseket rendezni.