2024. március 29., péntek

Ma 8000 tanügyi dolgozó vette fel a védőoltást

Branko Ružić oktatásügyi miniszter elégedett a tanügyi dolgozók vakcina iránti igényével. Ma 8000 tanügyi dolgozó vehette fel a védőoltást, áll az illetékes tárca közleményében.

A miniszter rámutatott, hogy az állam védőoltásokat biztosít a polgárok számára, miközben több országban még meg sem kezdődött az immunizáció. Hozzátette, hogy az illetékesek arra törekednek, hogy a védőoltásokból további adagokat biztosítsanak.

 „Az oltási tervben a tanügyi dolgozók prioritást élveznek, ez több országban nem így van” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki hozzátette, hogy csakis az oltás felvételével térhet vissza az élet a normális kerékvágásba.

Ružić köszönetet mondott a Belgrádi Vásáron és a más oltópontokon tevékenykedőknek, az egészségügyi dolgozóknak, az e-Közigazgatás munkatársainak, az önkénteseknek és mindenkinek, aki részt vesz a kormány munkájában.

Arra kérte a tanügyi dolgozókat és a polgárokat, hogy éljenek a vakcináció lehetőségével, és az e-Közigazgatás portálon keresztül jelentkezzenek a védőoltás felvételére. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy minden vakcina biztonságos.