2024. március 29., péntek

A WHO védőfelszereléseket adományozott a Szerbiai Klinikai Központnak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) védőeszközöket adományozott a Szerbiai Klinikai Központnak, jelenti a Szerbiai RTV. A köpenyekből, maszkokból, védőruhákból és szemüvegekből álló küldemény értéke 800 ezer euró, néhány napon belül kesztyűk érkeznek az intézménybe, a szállítmány értéke pedig 200 ezer eurót tesz ki.  

A WHO szerbiai irodájának vezetője, dr. Marjan Ivanuša elmondta, hogy a szervezet tanácsokkal látja el a tagállamokat, de a járvány idején a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges eszközökkel is segíti az országokat.

Jovica Milovanović, az intézmény illetékese megköszönte a WHO adományát. Elmondta, hogy a Szerbiai Klinikai Központhoz öt covid-rendszerben működő kórház tartozik. A Szerbiában kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek 10 százalékát ezekben az intézményekben kezelik, hangsúlyozta.

Fontos megóvni az egészségügyi rendszert, de az egészségügyi dolgozókat is, akik nagy terhet cipelnek és nagyban hozzájárulnak a csaknem egy éve tartó küzdelemhez, hangsúlyozta Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár.