2024. április 20., szombat

Kevesebb migráns érkezett Szerbiába 2020-ban

Tavaly több ezer migránssal kevesebb érkezett Szerbiába mint 2019-ben, és ennek valószínűleg a koronavírus az oka - mondta Nikola Kovačević, a menekültek és migránsok emberi jogainak ügyvédje és szakértője.

A Beta hírügynökségnek elmondta továbbá, hogy Szerbiába 2020-ban csaknem 25 ezer migránst regisztráltak. A világjárvány miatt Szerbia márciusban lezárta a határait, ezért kevesebb illegális bevándorló tudott az országba jutni.

Kovačević kifejtette továbbá, hogy az intolerancia nőtt a migránsokkal szemben a 2015-ös évhez viszonyítva, amikor az illegális bevándorlók elkezdtek az országba érkezni. Úgy véli, a média is felelős azért, hogy az állampolgárok hogyan ítélik meg a bevándorlókat.

Kifejtette továbbá, hogy nem szokatlan az, hogy ha nagyszámú ember vonul át egy országon, hogy vannak köztük, akik bűncselekményre, törvénysértésre hajlamosak.

Júniustól a mai napig összesen 26 koronavírussal fertőzött egyént regisztráltak a migránsok között  - közölte a Szerbiai Menekültügyi és Migrációs Bizottság Beta hírügynökségével.

Jelenleg 6229 migráns tartózkodik Szerbia 18 menekültügyi befogadó központjában, és a járványügyi helyzetet ezekben a központokban „stabilnak" tartják.