2024. április 18., csütörtök

Ragadozó a rács mögött

Miroslav Mika Aleksićet neves filmrendezőként, producerként, színészként és elismert pedagógusként tartotta számon az ország. Szívügy nevű színitanodájában sok gyermek koptatta éveken át a padokat. A rendőrség január 16-án tartóztatta le a tanodavezetőt, mert alapos a gyanú, hogy 2012 és 2020 között a tanodájában megerőszakolt és szexuálisan zaklatott több diáklányt. Nyolc nemi erőszak és hét szexuális zaklatás elkövetésével gyanúsítják, amiért harminc napos előzetes letartóztatást rendelt el ellene a belgrádi Felső Ügyészség.

Milena Radulović népszerű fiatal színésznő. Ő és öt kolléganője jelentette fel Aleksićet, amiért évekkel ezelőtt megerőszakolta vagy szexuálisan zaklatta őket. A kiállásuk valóságos lavinát indított el: egykori tanáruk letartóztatása óta további húsz lány tett feljelentést ellene a rendőrségen azzal a váddal, hogy őket is szexuálisan zaklatta. Van, aki vállalta a nevét, és van, aki névtelen szeretne maradni. Milena Radulović nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor elsőként felvállalva a nyilvánosságot elmesélte, hogy nagykorúsága előtt többször is megerőszakolta őt Aleksić. A lány akkor 17 éves volt, tanára 61.

Ezeket a fiatal nőket most rengetegen biztosítják a támogatásukról, pályatársak, közéleti személyiségek és civilek állnak ki mellettük, de ahogy az egy tekintélyelvű társadalomban ilyenkor lenni szokott, kispolgári reflexből érkeznek a kérdések is: Miért csak most? Miért hagytátok? Hát talán épp azért, mert féltek az efféle kérdésektől. Mert szégyellték magukat. Mert tehetetlenek voltak. Mert olyan kiskorú lányok voltak, akiknek a tanáruk, akit mindenkinél jobban tiszteltek, elvette a hitüket és az önbecsülésüket.

Aleksić pontosan tudta, hogy azok a gyerekek, akik éveket töltöttek el a tanodájában, nem fogják azonnal felismerni a zaklatást. Számolt a megrendülésükkel és a sokkal, amit erőszakos tettével okoz nekik. Elhitette velük, hogy partnerei voltak a bűnben, és ha beszélnek, senki sem fog hinni nekik. Megfenyegette és megalázta őket. Az áldozatokat pedig valószínűleg erős bűntudat is gyötörte, és ez a bűntudat pont akkor a legerősebb, ha az áldozat ismeri az elkövetőt. Aleksić úgy formálta saját kedvére diákjai pszichéjét, mint más ujjai között a puha gyurmát. Ilyen egy veszélyes ragadozó.

A gyerekkori szexuális erőszak és minden abúzus azon alapszik, hogy a hatalmi pozícióban lévő fél, az elkövető vagy bántalmazó, visszaél a hatalmával a nála gyengébb pozícióban lévő féllel, ez esetben a gyerekkel szemben. Az elkövető általában olyan tekintélyszemély, akire az áldozat felnéz, akihez kötődik vagy akitől tart. Mivel a köztük lévő viszony erősen alá-fölé rendelt, semmiképp sem beszélhetünk beleegyezésről – még akkor sem, ha az áldozat nem tiltakozott elég hangosan. Beleegyezés ugyanis csak egyenlő hatalmi viszonyok között lehetséges.

A förtelmes ragadozó tanodájában évtizedek alatt több mint 3000 diák tanult. Ők voltak azok a kiváltságosok, akiket a kiváló tanárként számon tartott Aleksić maga válogatott ki a rengeteg jelentkező közül. Tehetségesek, okosak és naivak voltak. Tanáruk rendkívül aljas módon, manipulációval és hatalmával, tekintélyével visszaélve férkőzött a bizalmukba. A vallomásokból sok döbbenetes részletre derült fény. Az órák Miatyánkkal kezdődtek. A lányoknak szoknyában kellett járniuk. Szurkolni csakis az OFK Beogradnak lehetett, és tilos volt szerelembe esni csoporttárssal. A szülők pedig csak egyetlen egyszer léphették át a tanoda küszöbét: akkor, amikor beíratták gyereküket az iskolába. Tanáruk olyannyira módszeresen rombolta a diákok előtt a szülők tekintélyét, hogy a kamaszok szinte csak benne bíztak.

Aztán ez a tanár egyszer csak kiválaszt magának egy lányt, és miközben a szomszéd szobában óra folyik, a férfi, aki számára a legokosabb és a legjobb, váratlanul erőszakoskodni kezd vele. A lányok nem értik, mi történik. Sokkot élnek át, de még mindig hajlanak afelé, hogy ez a szörnyeteg nekik csak jót akarhat. Nehéz felfogni ezt, de Aleksić, míg eljutnak idáig, porrá zúzza ezeknek a kamaszoknak az önbecsülését. Érzik ők, hogy valami nincs rendben, de félnek. Félnek az ítélkezéstől, az áldozathibáztatástól, a kiközösítéstől – mert ezt sulykolta beléjük a professzoruk. Hát hallgattak. Egészen eddig.

Nemrégiben egy 16 éves névtelen lány, miután megtörtént vele az elképzelhetetlen a színitanodában, azonnal elmondta a szüleinek. Elsőként törte meg a csendet. Bátorsága szóra bírta azokat a neves színésznőket is, akik évekkel korábban estek át hasonló traumán. Azt akarták, hogy egykori tanáruk a második félévet már ne a katedrán, hanem a rácsok mögött kezdje el. Ha Aleksić bátor áldozatai nem állnak ki a történetükkel, a tanár valóságos mítoszként vonult volna be a szerbiai színjátszás történetébe. A feljelentők kiállása óta minden ismeretlenül maradt áldozat is biztos lehet immár benne: nekik se bűnük, se felelősségük nincs abban, ami velük a Szívügy falai között történt.