2024. március 28., csütörtök
IN MEMORIAM

ZIMA CSABA (1961–2021)

Zima Csaba, az Isidor Bajić Zeneiskola hegedűtanára és karmestere koronavírus-fertőzés következtében 2021. január 17-én elhagyott bennünket.
Sepsén, egy kedves baranyai kis faluban látta meg a napvilágot. Szülei a helység tanító nénije és tanító bácsija voltak, akik életüket a magyar nyelv és kultúra ápolásának, megőrzésének szentelték. Ez a családi háttér határozta meg Zima Csaba, a kiváló zenepedagógus életútját is.
Az általános zenei képzést Eszéken, Hühn Éva hegedűtanárnő óráin kapta meg. A zenei középiskolát és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát is Pécsett végezte el. Tanulmányait a zágrábi Zeneakadémián fejezte be.

Pályafutása kezdetén az eszéki Franjo Kuhač Zeneiskolában dolgozott, majd hegedűtanárként és karmesterként az újvidéki Isidor Bajić Zeneiskolában. Több mint harminc évig nevelte, oktatta a zenére, a muzsikálás közös örömére és a zene szeretetére tanítványait. Öt éve a Pélmonostori Művészeti Szakiskola (Horvátország) tanára is volt. Zenepedagógusi elhivatottságának első éveitől a legmagasabb szakmai elismerésekben részesült. Nem is csoda, hiszen több mint harminc tanítványa végezte el sikeresen a zeneakadémiát hazánkban és külföldön. Sokan közülük ismert előadóművészek és zenepedagógusok.
A szakmai körökben irigylésre méltó teljesítménye ellenére tanítását végtelen türelem, szerénység és visszafogottság jellemezte.
2019-ig Zima Csaba és növendékei 18 alkalommal léptek fel Újvidék városnapi rendezvényein, óriási sikerrel. Neve hallatára sokunkban felidéződhet az ő melegséget sugárzó, karizmatikus alakja – amint az Újvidéki Színház nagytermébe lép, elcsöndesedik a tér… A kis zenészek számára már senki sem létezik a karmesterükön kívül, aki a csak nekik szóló „varázsmosolyával” eloltja a lámpaláz utolsó szikráját is. A zene betölti a terem csöndjét, utat találva magának a hallgatók lelkéhez.

Mondd meg, ha keresnének,
én már elmentem.
Csak járni-kelni jöttem a földre:
szeretni, szíveket keresni.
Én csak tanítani jöttem a földre,
és igazán, nagyon jó volt veletek!

Búcsúzunk tőled, Zima Csaba!
A gyászoló növendékek és egykori tanítványok, a szülők, pedagógus kollégák és minden újvidéki magyar.