2024. március 29., péntek

Csak védőoltással állítható meg a járvány

Eddig 5400 adag kínai Sinopharm vakcina érkezett Szabadkára

A héten városunkban is megkezdődött a polgárok tömeges immunizációja. A koronavírus elleni vakcinák beadását az új városházán kialakított oltóponton végzik, ahol jelenleg a kínai Sinopharm cég által kifejlesztett védőoltást adják be. A járványügyi szakemberek szerint a védőoltásnak nincs komolyabb mellékhatása, és a járvány megállítása érdekében fontos, hogy a polgárok minél többegesebben vegyék fel azt.

Az oltóanyagokkal kapcsolatban dr. Nebojša Bohucki, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet járványügyi szakorvosa lapunknak csütörtökön elmondta, hogy a védőoltások közül eddig kétfajta érkezett városunkba.

Nagy sor volt az új városházán található oltópont előtt (Fotó: Gergely Árpád)

Nagy sor volt az új városházán található oltópont előtt (Fotó: Gergely Árpád)

– Az észak-bácskai körzetben először a Pfizer–BioNTech gyártású védőoltásból kaptunk, amely már el is fogyott. Ezt a típust eddig 673 személy vette fel. Ezt követően a kínai Sinopharm védőoltásból kaptunk. A hét elején 2700 adag adag, majd csütörtök reggel egy újabb 2700 adagos szállítmány érkezett a körzetünkbe, azaz jelenleg összesen 5400 adag kínai védőoltásunk van. Tehát elegendő vakcina áll a rendelkezésünkre. Ebből két nap alatt már el is fogyott 668 adag. Természetesen, ahogy az emberek veszik fel a védőoltást, ezek a számok minden perccel egyre nagyobbak. Fontos kiemelni azt is, hogy ezek az adatok az észak-bácskai körzetre vonatkoznak, tehát Szabadka mellett ide értendő Topolya és Kishegyes is. Az oltás sorrendjében első helyen vannak a krónikus betegek és az idősek. A vakcina felvételére van egyfajta alsó határ: 16 illetve 18 év. A fiataloknál ugyanis a betegség nagyon enyhe lefolyású. Így jelenleg főleg a 18 feletti korosztályt oltjuk. Felső korhatár nincsen, az orosz vakcinát kivéve. Itt a felső korhatár 60 év. Az idősebbeknél egyébként népszerű ez a védőoltás, de sajnos ezt nem vehetik fel, így nekik a kínai védőoltást kell felvenniük – mondta a járványügyi szakorvos.

Dr. Nebojša Bohucki a fentiekhez hozzátette, hogy a védőoltásoknak nincs komolyabb mellékhatása. Ritka esetben felléphet allergiás reakció, de erre az oltást végző szakemberek fel vannak készülve.

– Az oltás után esetlegesen felléphet kontraindikáció, aminek a legsúlyosabb formája az anafilaxiás sokk. Nem tudhatjuk, hogy annál, aki először kap meg egy bármi fajta védőoltást, felléphet-e ilyen. Ezért az egészségházak és az oltópontok mindig fel vannak készülve egy esetleges anafilaxiás sokk elleni terápiára – magyarázta a szakorvos.

Dr. Nebojša Bohucki az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy eddigi tapasztalatai szerint, munkavégzés szempontjából, a kínai oltóanyag előnyösebb a Pfizer–BioNTech oltóanyagával szemben.

– A Pfizer–BioNTech vakcinájával kicsit körülményes dolgozni, ugyanis azt egyszerű hűtőszekrényben csak öt napig lehet tárolni. A Pfizert tehát öt napon belül be kell adni a polgároknak. A kínai oltóanyag viszont akár két évig is tárolható egy hűtőben, akár az influenza elleni védőoltás. Tehát tárolás szempontjából azt tudom mondani, hogy a kínai védőoltás jobb. A jelenlegi 5400 adag hosszú ideig tárolható, de reméljük, hogy nem állnak itt olyan sokáig. Fontos, hogy felvegyük a védőoltást. Csak így tudunk véget vetni ennek a járványnak. Ha a védőoltást nem veszik fel tömegesen, vagy lassú lesz a folyamat, akkor a járvány is még hosszú ideig eltart – figyelmeztetett dr. Nebojša Bohucki.

Az új városházán pénteken tovább folytatódott a polgárok tömeges oltása. Ottjártunkkor nagyobb sor is kialakult az oltópont bejárata előtt. Három rendelőben végzik az oltást, mindháromban egy orvos és egy egészségügyi nővér teljesít szolgálatot. Az oltás beadása után a polgárokat egy, az erre a célra kijelölt teremben figyelik meg.

Ostronković Glória, az ott szolgálatot teljesítő nővér a következőket nyilatkozta lapunknak:

– Eddig senkinél sem tapasztaltunk rosszullétet. Aki megkapja az oltást, kisebb hőemelkedést, esetleg enyhébb szédülést tapasztalhat. Az oltás helye bedagadhat, de ez a szervezet normális reakciója a vakcina beadása esetében – mondta a nővér.

Verica Dronjaktól, a Szabadkai Egészségház prevenciós központjának vezetőjétől megtudtuk, hogy péntek délig körülbelül 250 polgárnak adták be a védőoltást.