A 21. Himnusz és Szózat szavalóversenyt, amelynek a vajdasági diákok mellett immár több éve magyarországi részvevői is vannak, a járványügyi előírások betartásával, közönség nélkül szervezték meg.
A megmérettetésen az alábbi eredmény született:
Általános iskolások
Himnusz:
1. Biacsi Natália, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin, 2. Kiskomáromi Zsolna, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, 3. Varró Tódor, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse. Különdíj: Takács Barbara, Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, Szabadka.
Szózat:
1.Gál Noémi, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, 2. Horváth-Militicsi Viola, Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, Szabadka, 3. Tallós Kinga, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse. Különdíj: Galusz Áron,Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta.
Középiskolások
Himnusz:
1. Komjáti Róbert, Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka, 2. Kéri SándorBotond, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, 3. Lukács Melissza, Egészségügyi Középiskola, Zenta. Különdíj: Takács Fanni, Politechnikai Iskola, Szabadka.
Szózat:
1. Pásztor Dávid, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta és Károlyi Egon, Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Magyarország, 2. Bognár Emese, Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka és Bozsik Violetta, József Attila Gimnázium, Makó, Magyarország, 3. Német Kristóf, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka.
A Himnusz és Szózat szavalóverseny fővédnöke ezúttal is Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa volt. Támogatói pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság.
A zsűritagok a versenyről
Dr. Némedi Imre főiskolai tanár, versmondó: – Számomra a Himnusz – Szózat Versmondó Verseny a versmondás és a nemzetünk ünnepe. A versmondásé, lévén az elénk álló fiatalok e csodálatos pódiumművészeti ágban mutatják be rátermettségüket, ami a mai elidegenedő világban óriási dolog. Nemzeti érzületünk, identitásunk fontosságát pedig nem kell magyarázni.
Immáron közel 20 esztendeje lehetek azon szerencsés zsűritagok egyike, akiknek évről évre megadatik a lehetőség, hogy ott lehetnek, ahol „nagyra nől az embernek szíve” – amiként azt székely nemzettársaink oly szépen kifejezik. A mind tömegesebbé váló találkozásokon a fiatalok nagy tettre vállalkoznak: olyan nemzeti imádságot mondanak el, melynek minden egyes szava a zsűri tagjainak lelkébe vésett, és persze pontosan körvonalazódott véleményük van arról, hogyan is kellene azokat előadni! Ez azonban sohasem volt, és nem is lesz kizárólagos vélemény. Minden évben felbukkannak résztvevők, akik nagyon sajátságos, koruknak, lelkületüknek, életfelfogásuknak megfelelő módon szólaltatják meg Kölcsey Ferencet vagy Vörösmarty Mihályt. És ez így van jól – mi, zsűritagok talán éppen e pillanatokért várjuk annyira Mikulás napját, illetve az azt megelőző vagy követő szombatot. Számos esetben történt már, hogy az elbírálás során heves szakmai viták után alakult csak ki a végső sorrend, és olyan Himnusz- vagy Szózat-mondás kapott dobogós helyezést, amely teljesen más volt, mint ahogyan azt például én elképzelem. De éppen ez a nagyszerűsége, az igazi szépsége a versmondásnak, nemzeti imádságaink megszólaltatásának.
Minden év decemberének hóeleji szombatján, a versenyt követő közös Himnusz- vagy Szózaténeklésünk után (ami sajnos a járványhelyzet miatt 2020-ban elmaradt, pedig a Szózat volt éppen soron) a legerőteljesebb érzés szívemben a hála. Hálával tartozunk mindannyian e derekas feladatot vállaló fiataljainknak, köszönet illeti a tanár kollégákat, akik valóban a szó legnemesebb értelmében tesznek eleget vállalt pedagógusi és nevelői feladatuknak, valamint hála és köszönet az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete minden odaadó tagjának rendületlen munkájukért, ami immáron 21 éve lehetővé teszi e szép ünnep, e csoda létrejöttét.
Dr. Hózsa Éva egyetemi tanár: – A verseny megálmodói azzal a céllal indították meg a rendezvényt, hogy a vajdasági tanulók minél többen, egyre tömegesebben tanulják meg a nemzeti identitás szempontjából két legfontosabb költeményünket, mégpedig ne csak a megzenésített változatból ismert első versszakokat, hanem a művek egészét. A felkészülés magával vonja a szövegek értelmezését, közös megbeszélését, a velük való hosszas és elmélyült foglalkozást. Kezdetben szerény körülmények között szervezték meg a versenyt, a könyvjutalmak egy része jótékony adakozásokból állt össze, valamint a könyvkiadók is támogatták a rendezvényt. Az elmúlt több mint két évtized alatt a színhelyek is változtak. A Népkör, a Szabadkai Városi Könyvtár, majd a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar következett, a 2020. évi verseny házigazdája pedig az Ivan Sarić Műszaki Középiskola volt. Az évek során a versmondók létszáma növekedett, ezért külön kategóriában, külön zsűri előtt kezdtek szerepelni az általános iskolák tanulói és a középiskolások. A külföldi iskolák szintén kezdtek felfigyelni a felhívásra, és bekapcsolódtak a versenybe. Még a járványveszély idején is két magyarországi versmondó vállalkozott fellépésre.
Külön kiemelhető a kiváló szervezés és a vetélkedő jó hangulata, De Negri Ibolya elnök asszony és munkatársai Mikulás-csomagról, illetve stílszerű meglepetésről gondoskodnak, 2020-ban ez a karácsonyt idéző díszek és édességek mellett a versenyszövegek címét feltüntető maszk volt.
A 20. évfordulót még színvonalas megnyitó jellemezte, 2020-ban viszont az utolsó percig várakozó álláspontra helyezkedtünk. Noha a körülmények változtak, Havas Judit sem tudott megjelenni, elmaradt a barátkozás, a végső részletes értékelés és a közös éneklés, sőt egymást sem hallgathatták meg a versmondók, mégis jó volt élőben találkozni. A verseny általában színvonalas, ám az utolsón egyetlen gyengébb produkció sem akadt, a középiskolások Szózat-kategóriája pedig feledhetetlen élményt nyújtott, ezért kivétel nélkül mindenkit minden zsűritag a maximális 10 ponttal értékelt. Manapság több a visszatérő versenyző, aki idősebb tanulóként újraértelmezi a szöveget, tehát egyre érettebb versmondással lép fel. Külön figyelmet érdemelnek a felkészítő tanárok, akiknek diákjai évről évre sikeresek, illetve dobogósok lesznek, egyes pedagógusok már népes csoporttal érkeznek a versenyre. Megfigyelhető, hogy a szakközépiskolások is kiváló teljesítményt nyújtanak.
A fentiek alapján elmondható, hogy a Himnusz–Szózat Versmondó Versenyt mint versenyfolyamot a jövőben is folytatni kell, hatékonysága egyre erőteljesebb az iskolák diákjai és pedagógusai körében. Évente új iskolák kapcsolódnak be a rendezvénysorozatba, a fiatal magyartanárok sikeres tevékenysége pedig szintén kimagasló.
Dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész: – A Himnusz és Szózat szavalóversenyén több éve veszek részt De Negri Ibolya elnök asszony meghívására Szabadkán. Bevallom, első alkalommal el se tudtam képzelni, hogy lehet annyiszor meghallgatni a nemzeti imádságot. De elvarázsoltak a versmondók! Egytől egyig. Meghatott a felkészültségük, a költemények előadásakor az átsugárzó hitük, a magyar nyelv szeretete. Érezni lehetett a megtartó erőt ott, Szabadkán. De a gyerekek mögött a tanáraikét is, hiszen Ők készítették föl, hallgatták meg a megmérettetésre készülő diákokat. S elképzeltem, ahogy otthon is elmondták a szülőknek, nagyszülőknek, akár gyakorlásképpen. Milyen szép és megható pillanatok lehettek.
A verseny helyszínei is mindig ünnepélyesek voltak; igen, fontos az illő körülmény minden résztvevő számára. A szervezők minden egyes alkalommal megteremtették azt a hangulatot, amely a Himnusz és a Szózat előadását segítette. Mind az előadók, mind a hallgatóság Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály portréit szemlélve, jelenlétüket ily módon érzékelve még hitelesebben élhették meg a pillanatot. Nagyszerű, átélt előadások születtek. Érkeztek határon túlról is fiatalok. Így határokon átívelő barátkozások és tapasztalatcserék is lehetővé váltak a szünetekben, a fehér asztalnál. Én magam is, mint zsűrielnök, mint zsűritag, nagyszerű élményekkel gazdagodtam évről évre. Igyekeztem személyes tanácsaimmal segíteni az előadó versmondók tehetségét és drága tanáraik munkáját.
A magyar kultúra napján évekkel ezelőtt meghívhattam a győztes versmondókat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, hogy ők mondják el a nagy ünnepségen államtitkárok, intézmény-igazgatók, meghívott vendégek jelenlétében a Himnuszt és a Szózatot. Minden jelenlévő átérezte ott, akkor, hogy a Vajdaságból érkezett fiatalok milyen fontos követei, őrzői a magyar kultúrának.
Remélem, idén, 2021. decemberében ismét ott lehetek a találkozón, s nagyszerű zsűritársaimmal együtt most is részese lehetek a Csodának.
Ágoston Pribilla Valéria nyugalmazott magyartanár: – Annak a közönségnek, hallgatónak, a Himnusz és a Szózat versmondóverseny zsűritagjának jogán szólok, aki kezdettől fogva követte e nemes versengés alakulását, kiteljesedését.
Emlékszem, első alkalommal kissé megriadtam a feladattól, nevezetesen attól, hogyan leszek képes a néhány óra alatt egymás után elhangzó két vers előadását megítélni, felfedni, kihallani az árnyalatokat és az egyéni előadásmód minden rejtelmét, sajátos ízét.
Ma is meghatottan gondolok vissza minden egyes alkalomra, mert a versmondók mindannyiszor eloszlatták aggodalmamat, és mindannyiszor elkápráztattak sajátos versértelmezéseikkel, ahogyan a versek különös erejébe kapaszkodva gondolatok, érzések kapuit nyitogatva vigasztalást, erőt, hitet tudtak továbbítani a ,,túlsó partra”.
Azóta is foglalkoztat ez az élmény, hogyan lehetséges két vers többszöri elhangzása után is a figyelmet folyamatosan fenntartani? Azt hiszem, ráleltem a megfelelő válaszra: az elhangzó két költemény a hallgatótól, a közönségtől nem a ,,hátradőlős” kényelmes befogadást feltételezni, hanem a két költeményben meglévő gondolati-érzelmi feszültség a befogadótól is egy állandó intenzív odafigyelést igényel, egy pillanatra sem hagyja elengedni a szavakat, gondolatokat, hangsúlyokat, hanem izgalommal, nagy várakozással, szeretettel tesz kíváncsivá, hogy azután szétáradjon bennünk a versek keltette élmény. Felemelő érzés látni, hallani, hogy a fiatalokban hogyan él a két költemény érzelmi, értelmi világa, hogyan birkóznak meg a gondolatiságával, a veretes nyelvi megfogalmazással.
Költészetünk e két darabja a közösségi hűség, a ragaszkodás, az anyanyelvű kultúra megőrzésének hite, felelősséggel teli tárháza, megkerülhetetlen szellemi örökség, melyet nekünk, örökösöknek kell élővé tenni azáltal, hogy időről időre megmerítkezve gondolataiba, felidézve őket, az irodalmi hagyományok birtokbavételével egyszersmind önmagunk kiteljesítését tesszük lehetővé.
Ezért fontos ez a vetélkedő, mert az igazi értékek erővonalai mentén alakítja a kultúránkhoz való ragaszkodásunkat, erősíti nemzeti hovatartozásunkat.
